Seite - 452 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

452 ki, csakhogy c mellett folyton szemmel kisérte. De a komoly, szerény, jó lelkű Julius Nepos sem sokáig tarthatta magát. Mikor pártfogója, Leo császár, meghalt (474): utóda, Izauriai Leo, haza rendelte Ravennából a hajóhadat, melyre Nepos támaszkodott ; e mellett Orestes, az idegen zsoldos had új fővezére, föllázadt Nepos ellen, kit mint Byzancz emberét Rómában különben sem kedveltek. Orestesnek a hadsereget a nyugati gótok ellen Galliába kellett volna vezetnie, de nem oda, hanem a császár ellen vezette s Nepost 475 márczius 28-án Ravennában meglepte; Ncposnak sebtiben hajóra kellett szállania s Dalmácziába futnia, hogy legalább szabadságát megmentse. Dalmácziában Nepost továbbra is törvényes uralkodónak ismerték el s maga sem mondott le a reményről, hogy újra birtokába jut a nyugat-római trón, minthogy Zeno byzanczi császár is támogatta. Odoaker, ki időközben Romulus Augustulust, az utolsó római császárt megbuktatta, a helyett, hogy a császári czímet vette volna föl, Nepostól csak a „patrícius" czímet adatta meg magának. Még Teodorik, a keleti gót király is ajánlatot tett, hogy fegyverhatalommal visszahelyezi Rómában Nepost; de Zeno ebbe nem egyezett bele, mert azzal, hogy Itáliát idegen népekkel áraszsza el, nem akart ártani Neposnak az itáliaiak előtt. Nepos kedvező kilátásait azonban egyszerre tönkre tette Glycerius salonai érsek, ki a rajta ejtett sérelmet el nem feledte s boszúterveinek megnyerte Nepos két bizalmas emberét, Viktor és Ovida grófokat. Ezek a gyanútlan Nepost meglesték s 480 május 5-én megölték, mikor jószágán Salona közelében (Spalatóban ?) időzött. Olasz történetírók ennek következtében a 480. évet veszik a nyugati császárság megszűnése esztendejének. A gyilkosok egyike, Ovida, „Dalmáczia királyá"- nak nevezte magát, de Odoaker nyomban megtámadta, megverte és megölte, Dalmácziát pedig ismét egyesítette Itáliával, melyhez közjogilag tartozott. Ez időben élt Jeromos, a legnagyobb hittudósok egyike, kit Dalmáczia büszkén számít legderekabb fiai közé. A „keresztény polemika ez oroszlánja" 331-ben született Stridon városában, melynek fekvése vitás ugyan, mely azonban mindenesetre Dalmácziának Pannónia felé eső határán feküdt. Gazdag család ivadéka levén, korán Rómába küldték tanúlmányait folytatni; ezek befejeztével Jeromos bejárta Galliát és Germánia római részét s Aquilejában hosszabb ideig maradt. 373-ban keletre indult, beútazta Kis-Azsiát és Syria homokpusztáin szerzetessé lett (374). Antiochiában pappá szenteltette magát (379)» de oly föltétellel, hogy szerzetes maradhasson; erre bejárta Judaeát