Seite - 454 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

454 visszaállította a belső biztonságot. A földet újra mívelni kezdték s a szemben levő itáliai parttal való közlekedés ismét megindúlt. Sőt Teodorik még jobban ki akarta aknázni az országot, s 508-ban megbízta dalmácziai adó- szedőjét, Simeon „grófa-ot, kutasson szorgosan vasérczet. Régi jelentőségét, mint fontos összekötő ország, Dalmáczia azon húsz évi küzdelem idején nyerte vissza, mely gótok és byzancziak közt Itália birtokáért folyt. Már a harcz első évében rendeletet kapott Sirmium byzanczi parancsnoka, Mundus, Attila egyik unokája, hogy űzze ki Dalmácziából a gótokat. Minthogy a gótok készületlenek voltak, s a városokban alig volt őrség, Mundusnak könnyen sikerűit Salonát meglepnie és bevennie. Teodat, az akkori gót király, gyönge, bátortalan uralkodó volt ugyan, de mégis tudta, minő fontos Dalmáczia a gótok itáliai uralma szempontjából, s vezéreit, Asinariust és Agrippát kellő sereggel küldötte oda. Ezek meg- verték a byzancziakat, Mundus fiát is megölték s Salonát visszavették, mire Mundus kivonúlt az országból (535). De Justinianus császár szintén ismerte Dalmáczia fontosságát, s a következő évben egy más vezérét, Constantiust, küldötte Dalmácziába. A gótok vitézül védekeztek s a véde- lemben az ország fölös számú erődített helyére támaszkodtak. Sőt Liburnia különböző városait is hatalmukba kerítették (536). Ekkor Justinianus fölszólította a longobardokat, pusztítsák el Dalmácziát, hogy a gótok ne maradhassanak meg benne. Ezek új segítséget kaptak ugyan Itáliából s Prevalia (Montenegró és éjszaki Albánia) lakói is támogatták őket, mind- azonáltal végűi hátrálniok kellett az egyesűit byzanczi és longobard haderő elől. Scardona közelében megverettek s Itáliába húzódtak vissza (537). Dalmáczia ismét Byzanczé lett s az is maradt mindaddig, míg a szlávok teljesen meg nem szállták. Prevalia fejedelmei szintén elismerték a kelet- római császár felsőbbségét. Justinianus Dalmácziába erős őrséget küldött Vitalius vezetése alatt, kinek azonban 539-ben Belizár segélyére Itáliába kellett mennie. A gótok meghódoltak ugyan Belizárnak, de a byzanczi tisztviselők annyira sanyar- gatták őket, hogy újra föllázadtak (543). Ekkor Belizár megint Itáliába vonúlt s útközben 4.000 főnyi hadat toborzott Thrácziában és Illyriában. E sereggel Salonába ment s vezérét, Valentinust, a gótoktól erősen szorongatott Otranto segítségére küldötte, maga azonban Pola, onnan meg Ravenna felé folytatta útját s újra föléleszté a byzanczi csapatok lankadt bátorságát.