Seite - 467 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

467 szorult, mondott le a köztársaság javára Zárát illető minden jogáról. Ezzel azonban a nyugalom nem állt helyre, mert az almissaiak, kik a városokból érkezett menekültekkel megszaporodtak, mint egykor déli szomszédaik, a narentaiak, háborgatták kalózkodásaikkal a tengert. Odáig jutott a dolog, hogy a pápa indíttatva érezte magát 122 l-ben keresztes hadjáratot hirdetni az almissaiak ellen, kik kétszer egymás után (1221 és 1240) arra kénysze- ríttettek, hogy hajóikat kiszolgáltassák. A római kúria erélyesen működött a Bosnyákországból benyomuló bogu- milok vagy patarénusok — egy mani- cheus felekezet — ellen is. Az aránylag békés időszakot, mely akkor kezdődött, midőn Almissa ellen az első hadjáratot indították, erőszakosan félbeszakította a mongol népözön, mely Dalmácziát is érintette. A magyarok mohii veresége után a mongolok nyomon követték a menekülteket egész a dalmácziai tenger- szorosig, s Klissa, Traù, Sebenico és Knin területét elpusztították, Ragusát, Cattarót és Durazzót pedig fölperzselték (1242). Ellenben nem voltak képesek IV. Béla királyt utóiérni, ki Traùból a szomszéd Bua szigetére menekült, s kit a dalmát szigetek és tengermellék lakói vitézül megvédtek. Végre a mongolok Szerbián és Bolgárországon át, hol rette- netes pusztítást vittek véghez, elvonul- tak. Alig hogy a mongolok eltávoztak, IV. Béla Zára bir- toka miatt, mely 1242-ben hozzá csatlakozott, háborúba keveredett Velenczével. De a király a kikötő vám- bevételeinek két har- madrésze fejében lemon- dott Záráról. A záraiak, 50* A Lóránt-oszlop Ragusában.