Seite - 484 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

484 szabadításáért. Ez azonban már sokkal mélyebbre hanyatlott, semhogy hősi harezban keresse szabadulását vagy bukását. A tanács csupán csak arra törekedett, hogy Bonapartét megengesztelje s gyáva viseletével fölháborí- totta a dalmát honvédek becsületérzését, kik szívesen áldozták volna véröket a lagúnák városának védelmében. Sót, mikor az arisztokráczia Velenczében leköszönt a hatalomról s Bonaparte akarata az újonnan alakított demokra- tikus városi hatóságban szabadon érvényesült, a dalmát katonákat mint fosztogató, közveszélyes népséget csúfosan visszaküldték hazájokba. A dalmát városokban akadtak ugyan egyesek, kiknek a franczia szabad eszmék és Velencze demokratikus kormánya tetszettek, de a nép tömege conservativ érzelmű volt. A nép gyűlölete főleg a szabadelvű dalmaták ellen fordúlt s lassanként az a balvélemény támadt, hogy ezek a francziák kezére akarják játszani Dalmácziát. A düh nőttön-nőtt ellenök, s minthogy rendes csapatok alig állomásoztak az országban, polgárháború közeli kitörését lehetett várni. Először Spalatóban zendűlt föl a nép s a zsidók városrészét igyekezett megostromolni. De néhány előkelő polgár közbenjárásával s nem csekély pénzösszeg lefizetésével sikerűit a zsidókat a nép erőszakoskodásai ellen megvédeni. Más városokban is támadt zavargás s mindenütt az a fenyegető kiáltás hangzott : „Le az istenkáromlókkal, jakobinusokkal és királygyilko- sokkal!" Egyik névtelen, egész Dalmácziában elterjedt és Dorotié András Ferencz-rendű barátnak tulajdonított kiáltvány a népet önsegélyre szólította föl s óva intette a lakosságot a jakobinusoktól, kik az országot a vallás ellenségeinek akarják kiszolgáltatni. Ekkor a nép dühe nem ismert többé határt. Spalatóban, Traùban, Sebenicóban s más helyeken feltörték a fegyver- tárakat s a fölfegyverzett nép valóságos támadást intézett az úgy nevezett jakobinusok ellen. A polgárvér bőven folyt, lerombolt házak jelezték a zendűlők útját, s az egész ország iszonyú fejetlenségbe sülyedt. Csak mikor a dühöngök némileg megnyugodtak, sikerűit a tekintélyesebb polgároknak közbelépniök és a kihágásoknak véget vetniök. Mindenütt úgy nevezett municipiumot választottak, melyben minden rend és osztály képviselve volt, s polgárőrséget alakítottak. A parasztság megnyugtatására eltörülték a gyűlölt adókat, bármily igazságosak voltak is különben. A nyugalmat egyedül Zárában nem zavarták, hol elég nagy olasz helyőrség állomásozott. Querini András, a provveditore generale, furfangos ember volt, a ki értette a módját, hogy mindig arra fordítsa köpenyegét,