Seite - 487 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

487 a montenegróiaktól a megszállott területet s rendezte az ország kuszált közállapotait. Október 5-én távozott a Bocche di Cattaróból s Metkovichon, Vergoracon, Imoski Sinjen, Verlikán, Dernisen és Kninen át Zárába tért vissza. Míg gróf Thurn Rajmund, mint meghatalmazott udvari biztos, a Bocche di Cattaro közigazgatásának rendezésével foglalkozott s minden a legjobban ment: egyszerre csak veszedelmes felleg tornyosult a láthatáron. Bruyes franczia ellentengernagy két sorhajóval, három fregáttal és két kisebb hajóval a Ragusa köztársasághoz tartozó calamottai kikötőbe érkezett s Brady parancsnokló tábornokot fölszólította, hogy a jogtalanul megszállott Bocche di Cattarót nyomban hagyja el, különben erőszakkal fogja kény- szeríteni. Bonaparte ezt azért tette, hogy Cobenzlt, a passerianói béke- tárgyalásokon levő osztrák meghatalmazottat engedékenyebbé tegye; de Brady húzta-halasztotta a dolgot, s midőn végtére meg kellett Ígérnie a kivonulást, a boccheiek már megszállották az összes hegyszorosokat és sürgetően fölszólították a tábornokot, hogy nyújtson nekik segédkezet a tartomány védelmében. E válságos pillanatban, midőn a franczia támadás már küszöbön állt, érkezett meg a campoformiói békekötés híre. Bruyes Corfuba távozott, de előbb Ragusa köztársaságra tetemes hadi sarczot vetett. Ezzel az ország megszállása szerencsésen befejeztetett s az osztrák kormány buzgón fáradozott, hogy a szomorú állapotokat és az ínséget, kivált a parasztokét, enyhítse; de működését gyakran zavarták a politikai és vallási pártviszályok s a velenczei korszakból származó túlságos kivált- ságok. Az időközben polgári kormányzóvá kinevezett Thurn gróf erélyes közbelépése annál szükségesebb volt tehát, mert a Bocche di Cattaro folyton forrongásban volt s nem egy zendűlését fegyveres erővel kellett elfojtani. Ősrégi időben bosnyák és horvát-magyar menekültek telepedtek meg a Spalato és Almissa közötti területen, s „Poglizza" néven egy teljesen független grófságot alapítottak. A lakosok, kik viseletre és szokásra nézve tetemesen különböztek a dalmatáktól, nagyon dolgosak voltak s meglehetősen jó módban éltek. Egy főispán (gróf) és tizenkét alispán szigorúan arisztokrata szellemben vezette a terület kormányzatát s távol tartott minden idegen hatást. Az osztrák kormány kísérletet tett ugyan, hogy e közép-kori alkot- mány helyére olyat léptessen életbe, mely inkább egyezzék az osztrák törvényekkel, de ebben oly makacs ellenállással találkozott, hogy lázadástól lehetett félnie. Megelégedett tehát néhány kisebb változtatással, melyek a Poglizzának a többi Dalmácziával való viszonyára vonatkoztak, de a kis