Seite - 488 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

488 grófság belső kormányzatát nem érintették. Ragusával Ausztria szintén jő szomszédságot tartott, sőt a kis köztársaságot csapatokkal is segítette, midőn benne a só árának emelése miatt zendülés támadt. A pozsonyi béke (1805) véget vetett az osztrák uralomnak Dalmácziá- ban, melyet 1806 február havában Molitor franczia tábornok 6.000 emberrel megszállott. De a birtokba vétel csak lassan haladt előre, s ezt a körülményt az oroszok arra használták, hogy erős hajórajjal kierőszakolják a Bocche di Cattaro átadását. Az osztrák meghatalmazott biztos, Ghisilieri, hogy az osztrák helyőrségeket az előnyomuló oroszoktól és montenegróiaktól meg- mentse, csakugyan kénytelen volt engedni. Ezen Napoleon rendkívül fölháborodott és szerződésszegéssel vádolta Ausztriát. Hosszadalmas alkudo- zások folytak, melyek azonban nem vezettek eredményre, mert fenyegetéssel nem lehetett az oroszokat a Bocchéből kiszorítani. Ezek csakhamar támadólag léptek föl ; rövid ágyúzás után megszállták Curzolát, Ragusát pedig véd- és daczszövetségre igyekeztek bírni, hogy annál könnyebben megtámadhassák Dalmácziát. A francziák szintén e köztársaság megnyerésén fáradoztak. A tanács hosszú húzás-halasztás után a francziák javára határozott s meg- engedte nekik a ragusai területen való átvonúlást. 1806 május 26-án Lauriston tábornok 1.500 emberrel megjelent Ragusánál s bebocsátást kért, hogy fáradt csapatai kipihenhessenek. Alig hogy ezt megengedték, Lauriston hatalmába ejtette a várműveket s elfoglalta a várost. Más részt Siniavin altengernagy Viazemsky tábornokot 2.400 orosz katonával s 4—5.000 montenegróival Ragusa ostromlására rendelte. Breno, Pile, Gravosa, Ombla külvárosok, hol a nemes uraknak a legpompásabb nyaralóik voltak, föl- perzseltettek ; Lauristonnak egy kirohanását véresen verték vissza, mire az ostromlók a várost mindenfelől bekerítették. Molitor tábornok sebtiben összegyűjtötte a Dalmácziában rendelkezésre álló összes hadakat, s alig 3.000 emberrel Ragusa fölmentésére sietett. Olyan hévvel támadt az oroszokra és montenegróiakra, hogy ezek rövid ütközet után megfutottak. 1806 július 5-én Molitor bevonult a fölszabadított városba. E bonyolúlt viszonyok közepett Napoleon egyik legjobb hadvezérét, Marmont tábornokot nevezte ki Dalmáczia főparancsnokává s egyszersmind Friaulból tetemes erősbítést küldött oda úgy, hogy ettől fogva a francziák 14—16.000 emberrel rendelkeztek. Napoleon a provveditore generale méltóságát is visszaállította s azt a nagyon érdemes Dandolo Vinczére ruházta, ki az ország polgári kormányzatát vezette.