Seite - 504 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

504 Népélet (a Bocche kivételével). A IV. századtól egész a XVIII-nak derekáig többrendbeli történelmi események következtében szakadatlanul halmozódtak egymásra Dalmácziában a néprétegek, melyekből végűi annak mai lakossága származott. A netán még megmaradt őslakók és az első bevándorlók, tartoztak legyen bármiféle törzshöz, idő haladtával valamennyien beolvadtak abba a népbe, mely a VII. század elején telepedett le Dalmácziában, úgy, hogy ennek nyelve, — nevezzük azt bár szlovénnek, illyrnek, horvátnak, szerbnek, vagy szerb- horvátnak, — lett uralkodóvá az egész tartományban. Az ország különböző vidékein letelepedett néptöredékek szerfölött különböznek egymástól erkölcsi és értelmi fejlettségük tekintetében, minek okai egy részt a politikai és felekezeti állapotokban keresendők, de más részt függnek e különbségek azon időponttól is, melyben egyik, vagy másik népréteg az országba beköltözött, valamint attól a vidéktől is, a hol letele- pedett, továbbá azon más-más természetű foglalkozástól és kenyérkeresettől, melyre mindegyiküket földrajzi és topographiai helyzetük útasította. Mind- azonáltal az egész országban egyöntetűnek mondható a népélet, a városokét kivéve, melyekben a velenczei műveltség hatása erősebben érvényesült. A tengerben tükröződő derűit ég, a partok kopár és meredek hegy- lánczai, a gyönyörű öblök, martok és völgykatlanok, az egész csodálatos természet, a tengerrel és szélviharokkal való folytonos küzdelem : mindez kétségtelenül igen nagy hatással volt a nép jellemének fejlődésére, és szárnyat adott képzeletének, mely számtalan, részben remek dalban nyilatkozik. Dalmácziában a férfiak ép úgy, mint a nők, sokat énekelnek, mert azt tartják, hogy a ki énekel, nem gondol roszra (tko pjeva, zia ne misli). A pusztaságon magánosan menő vándor dalra fakad: „Dalolj, pajtás, hogy a hegy is hallja, — s hallja benn az aranyhajú vila.tt Lakodalomra menet így énekel a legény: „Ég a lányért, ó anyám, a szívem; — add nekem, ha égben üdvre vágyói!" A tűz mellé telepedve előveszi guszláját s hősénekbe kezd, pl. Kralyevics Marko tetteit dicsőítvén. Vidám társaságban is ének- szóval biztatgatják egymást ivásra, azt tartván, hogy : „Szégyen ének nélkül iddogálni; — rajta, énekeljünk hát, barátim!" Vízhordás közben is dallal enyhít fáradalmán az asszony és leány: „Vajha hűs pataknak árja lennék, — jól tudnám, forrásom hol fakadjon, — szeretőmnek udvara tövében;" így a