Seite - 505 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

505 pásztornő is, ki nyáját legelőre terelvén, mélabúsan ezt dúdolja: „Hej, te sík föld, mit vétettem néked, — a rózsámnak mért nyitottál útat?". Énekelnek az arató és szüretelő asszonyok és leányok, meg az ökörhajcsár és általában kor- és nem-különbség nélkül mindenki otthon, vagy a házon kivűl s éjjel úgy, mint nappal egyaránt. A temetéseken külön e czélra való sirató verseket énekelnek, melyekbe sokszor a legegyügyűbb paraszt asszony is oly magas röptű költői ihletet lehel, hogy Tommaseo méltán láthatta bennök: „il più fecondo tesoro di tutte le lingue" (minden nyelvek leggazdagabb kincstárát). Kiváló jellemző vonásuk a dalmatáknak a vendégszeretet ; ha idegennel találkoznak, üdvözlése után sokszor több órányira is elkísérik a vidékükön járatlan útast. A házukban tartózkodó vendéget szentnek és sérthetetlennek tartják, a kit megbántani, tőle valamit ellopni, vagy a kit elárúlni a világ minden kincseért sem szabad. A görög-keleti vallás hívein kivűl, a kik maguk igazhitűeknek (pravo- slavni) nevezik magukat, Dalmáczia egész többi lakossága római katholikus, mely hitükhöz a dalmaták szívük egész odaadásával ragaszkodnak. Ünnep- és vasárnapokon szívesen eljárnak a templomba misére s az Isten igéjének hallgatására; ha emebben nem lehetett részük, akkor, — mint mondják, — csupán „száraz misét44 hallgattak. Az anyaegyházon kivűl a legtöbb falunak van még künn a mezőn, vagy valami dombon, vagy a tengerparton egy kápolnája. Útra kelés előtt a dalmata rendesen szerencsét esd útjára a falubeli kápolna szentjétől. A meghalt családtagokról még a legnagyobb örömünnepeken is mindig megemlékeznek; értük oda haza is, a templomban is viaszgyertyákat és olajmécseseket égetnek, imádkoznak és miséket mon- datnak. Szentelt víz, szentelt gyertyák, olajágak és tömjén minden háznál állandóan kezük ügyében van a gonosz lelkek ellen. A papot rendkívül nagy tiszteletben tartják és „Isten szemefényéu-nek nevezik. Áldottnak tartják mindenütt azt az anyát, kinek fia a papi pályát választotta, s az ilyennek egész családjára áthárul a fiú iránt tanúsított tisztelet, mert: „a hol a pilis (tonsura), ott nincs se jaj, se baju (gdje je kauka, nije jauka). Dalmáczia legtöbb falujában még ma is a templom az egyetlen iskola. Az oltárnál tanítja a pap híveit a hitágazatokra ; a templom előtt, vagy a falu terebélyes tölgyfája alatt oktatja őket munkásságra és takarékosságra; ugyancsak ő tőle tanúinak s többnyire a plébánián írni és olvasni is. Az oly helyeken tehát, hol a templomba mindenki könnyen eljárhat, mint T. 64