Seite - 523 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11
Bild der Seite - 523 -
Text der Seite - 523 -
523
üdvözlet így szól: „Hozzon szerencsét kegyelmeteknek a zöld káposzta és
a piros tojás, hogy még sok éven át jó egészségben élhessenek velők!"
A Gjurgjevdan-t vagy Szent György napot (április 23.) a földmívelő
nép óhajtva várja, mint a tél végét s a tavasz kezdetét. Egészen különös
módon ünneplik György napját a Spalato melletti Poljicában. Tizenkét
szomszédos faluból Gradacba gyülekeznek az összes előbbkelő lakosok s ott
népünnepet tartanak. Szent György ugyanis az egykori poljicai herczegség-
nek a védszentje volt.
Áldozó csütörtök előtt való három napon át körmeneteket tartanak,
melyeken az összes templomi kereszteket a templomi zászlók két-három
méter magas póznáira tűzve körűihordozzák, a miért is e napokat kereszt-
járóknak (krizevi) nevezik. A falubeli leányok ügyesen font koszorúkkal
díszítik a kereszteket úgy, hogy a koszorú a keresztnek mind a négy ágát
körűifogja. A körmenet körűijárja a falut, s aztán végig halad a mezőkön;
ha útközben forráshoz érnek, megpihennek, a pap fölolvassa az evangéliumot
s aztán a kereszttel megáldja a forrás vizét és a népet. Némely helyütt az
egyes birtokosok megkérik a papot, hogy az ő szőlejük előtt is olvassa föl
az evangéliumot s azt külön is áldja meg, a miért a papnak ajándékot
adnak. Áldozó csütörtök előtti napon, vagy magán az Ur mennybemenetele
napján a falun átvonúló körmenet alkalmával a pap a házakat sorban
megáldja.
Keresztelő Szent János napja előtti estén még a legszegényebb ház
előtt is fából, szalmából és rőzséből rakott máglyát gyújtanak, s ki-ki
igyekszik minél nagyobb tüzet éleszteni. A még nem egészen lángban álló,
vagy már lohadó félben lévő máglyát a gyermekek és ifjak átszökdelik,
ugrás közben a következő mondókát kiáltván: „Szent Ivántól Szent Ivánig —
ne fájjon a lábam!" Némely helyeken e szokást Szent Vitus (junius 15.),
vagy Péter és Pál előtti estén gyakorolják. Néhol meg ilyenkor is a
karácsonyi koleda-tűz módjára az egyes családok helyett az egész falu gyújt
közös máglyát s ezt nyári koledának (Ijetska koleda) nevezik, a karácsonyi,
vagy téli koledától (zimska koleda) megkülönböztetésül. A nyári koledát is
e czélra külön kijelölt helyen, példáúl a koledistén, vagy a templom-téren,
vagy valami dombon gyújtják föl. A hol a templom-téren állítják föl a
máglyát, ott egész éjjel harangoznak, minthogy a tüzet is egész éjen át
égve kell tartani ; a köréje gyűlt ifjúság dalolással, kolózással és lövöldözéssel
tölti az idejét. Szent Iván napján kora hajnalban örege-iQa, a ki csak teheti,
66*
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben,
Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben,
- Untertitel
- Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia)
- Band
- 11
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1892
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.68 x 21.98 cm
- Seiten
- 370
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch