Seite - 542 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

542 ünnep előtt az újmisés összes fiatal nőrokonai nagy sokaságtól kisérve, párosával és énekelve körűijárnak mindenfelé, hogy a bekövetkezendő ünnepélyt hirdessék. Mindenekelőtt a plebánia-templom tornyára mennek föl s ott víg harangjátéktól kisért alkalmi dalt énekelnek. Innen a plébános- hoz, aztán az apáczákhoz, majd a rokonsághoz, a helység elöljárójához és a többi főemberekhez mennek, mindenütt énekszóval adván hírűi az örvendetes újságot. Ösi szokás szerint minden háznál telhetőleg megvendégelik őket. E körútjokat háromszor ismétlik. Az ünnep napján, melyen ki-ki a leg- takarosabban öltözködve jelenik meg, a szabályszerű szertartások végeztével az oltár elé ül az újmisés és mint az Ur fölkentje kitárt tenyereit csókra nyújtja az egybegyűlteknek, a miért mindenki tőle telhető pénzajándékot tesz az oda helyezett ezüst tányérra. Ennek utána lakomához ülnek, melynél a szokott módon dalolgatással, lövöldözéssel, felköszöntők mondásával, kolo-tánczczal, az éltesebbek pedig tréfás adomák és történetek elbeszélésével mulatják el az időt. Ez ünneplés rendesen három, de néha nyolcz napig is eltart. Egész a legközelebbi időkig szokásban volt az úgy nevezett paraszt- király választása. E választás szertartásai helyről-helyre az egyes részletekben eltérők voltak, sőt a választott elnevezése sem volt mindenütt ugyanaz, néhol ugyanis királynak (kralj), másutt fejedelemnek (vojvoda) nevezték, a dolog lényege azonban mindenütt ugyanegy volt. Ilyen „király" vagy „fejedelem" czímét ugyanis mindenütt a falu legidősbjei ruházták rá egy-egy évre arra, a kit e tisztességre egyértelműleg a legméltóbbnak tartottak. E tiszttel némi kiváltságok mellett bizonyos kötelezettségek is jártak. Az utolsó parasztkirályt 1875-ben választották Iz veli-ben (Eso ponentale), a hol e népünnepnek a következő volt a lefolyása. Az idősebb házigazdák Szent János evangelista napján (deczember 27.) tanácskozásra gyűltek egybe s kiválasztották maguk közül a tizenkét legjobb módút, hogy ezek tizenkét egymás után következő éven át fölváltva királykodjanak. A sorrendet sorshúzásra bízták. Délután a nép zene- és énekszó, meg lövöldözés mellett az illető soros háza elé vonúlt, kit kapujában a lelépő király „Üdvöz légy, új király!" szavakkal köszöntött s királysága jelvényét, a kormánypálczát, átadta utódjának. E pálczát még ma is őrzik s az az egyik elöljáróról a másikra száll át. Az új király így válaszolt a réginek üdvözlésére: „Hála Istennek, hogy e napot megérnem engedte!" Miután az egybegyűltek nála egy ital borral magukat fölüdítették, őt a helység főterére kisérték, melynek