Seite - 550 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

550 szentelt gyertya nem ég, azt örökre elkárhozottnak vélik. „Ne legyen szerencséje s ne égjen gyertya a halálos ágyánál!" — egyike a legnagyobb átkoknak. Mindaddig, míg a haldokló lelkét ki nem adta, nem szabad a lába felől állni. Ha uzsorás hírében állott az illető, s mint ilyen nagyon kínosan vívódik, Poljicében mérleget és kulcscsomót tesznek a fejvánkosa alá, hogy könnyebben váljék el a lelke a testétől. Spalato környékén az olyan halottnak, a kiről gonosz élete miatt azt tartják, hogy vampyrrá fog válni, átmetszik a lábán és a nyelve alatt lévő inait. Házsártos asszonyoknak jókora gombolyag fonalat tesznek a hónuk alá, hogy azzal mulassanak holtuk után s ne járjanak föl kisérteni. A kiterített halott köré összegyülekszik az egész férfi- és nőrokonság; miután ki-ki térden állva imádkozott érte és szen- telt vízzel meghintette, többször egymásután megcsókolja s ilyen formán kezdi siratni: „Jaj, Tamásom (itt a halott nevét mondja), te rútsággal teljes sebem, jaj! ki fogja elárvúlt lovadat megülni? Ki fogja mellényedet viselni? ki fogja fegyvereidet hordani ? Jaj, Tamás, jaj te bölcs fej ! Ki fog gyer- mekeidnek tanácsokat adni?" Kevéssel a temetés előtt a ház megtelik mindazokkal, kik a halottól el akarnak búcsúzni. Az asszonyok arra kérik, vigye meg üdvözletüket túlvilági szeretteiknek, vagy megható siránkozással sorolják el az elhunyt jelességeit. A húga pl. így siratja a bátyját : Oh, jaj, Miklós, oh, jaj drága bátyám ! Jaj, te keblemből kitépett szívem! Szárnyam voltál, kincsem s arany ékem! Hímet hogyha varrnék szép nevedből, Elfoszolna lassanként a hímzés, És nevednek eltűnnék vonása; Hogyha ékül dalba, versbe szőném, Szájról szájra szállva végűi a dal Szennyes ajkra, méltatlanra jutna; És ha könyvet töltenék meg véled, Kézről kézre járva könyvecském is Méltatlan kezekbe jutna végre. Fáj, oh fáj te rólad emlékeznem, Fáj a sóhaj érted, drága bátyám! Castelliben a megholt barátai sirató asszonyt (narikaca) fogadnak. Néha több ilyen sirató asszony is van a temetésen. Mindenik elmondja legelőbb is, hogy ki küldte; aztán elkezdi a halottat dicsérni s azzal végzi, hogy üdvözölteti vele megbízójának összes elhúnyt családtagjait. A halottnak ezen rokonaitól vagy a sirató asszonyoktól való siratása egész ki a temetőig tart, hol a sírba egy-egy marok földet vetnek a koporsó után e szavak kíséretében: „Legyen neked könnyű (a föld)!" Némely helyütt a temetés estején az elhúnyt legközelebbi rokonai vacsorát adnak (daía vagy podusje), melyre az egész atyafiság hivatalos. A zárai kerületben gazdagabb halottnak a torára a falu összes szegényei elmehetnek s torkig lakhatnak enni és inni