Seite - 565 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

565 e nép lelkében s annyira áthatották egész életét, annak oka azon rend- kívüli körülményekben keresendő, melyek közt e nép hosszú időn át élni kényszerűit. A Bocchéban az egész földterületnek csak alig egy harmada termő talaj, míg a másik két harmad kopár és sziklás hegyvidék. E keskeny területen egész a múlt század végéig több, mint negyvenezer főnyi lakosság élt, melynek hona határain kivűl kellett élelmét megkeresnie. E czélra önként kínálkozott, mintegy kárpótlást igérve a szárazföld mostohaságaért, az az elem, mely a Bocche minden szülöttének kora gyermekségétől fogva szüntelen szemei elé tárúlva, lelkének legelső képzetei közt oly kiváló helyet foglal el, t. i. a tenger. A bocchei gyermek, alig hogy a lábára tud állni, maga készítette piczinyke vitorlás hajócskákat bocsát a tengerre; ez a legkedvesebb, sőt majdnem egyedüli játéka. Ha a széltől duzzadni látja az apró hullámokat szelő kis hajója vitorláit, öröm és sóvárgás dagasztja keblét, azon időre gondolva, mikor majd atyjával a kék tengeren ki a nagy világba fog vitorlázhatni. Csakhogy „a tenger álnok talaj" ám, mint a bocchei köz- mondás tartja, s a ki be akarja járni, annak bátor szív dobogjon a keblében. A hajós embernek kemény tusára kell elkészülve lennie a szörnyű viharok ellen ; de ezek csak annál keményebbre edzik szívét s kiölik belőle a veszély- től való félelmet. Hanem az itteni embernek nem csupán az elemekkel kell küzdenie. Egész a múlt század közepéig vitéz harczosnak is kellett lennie, mert ép az ő hajóitól legtöbbet járt tengereken, úgy mint az Adriai, Jóni, Aegaei és Földközi tengeren, hemzsegett a kalózok sokasága. Akkori időben kiváló szerencséről beszélhetett az, a ki Albániába úgy tudott eljutni, hogy út közben a tengeri rablók meg ne támadják. E körülménynek is nagy hatása volt tehát a Bocche népe harczias szellemének kifejlesztésére. A krónikák tele vannak ily szörnyű s többnyire nagyon egyenlőtlen erőkkel folytatott harczok leírásával, melyek során gyakran megtörtént, hogy egy bocchei kis kereskedőhajónak tíz-tizenöt főnyi legénysége egy-egy hatalmas kalózhajót is megtámadott, legénységét részben lemészárolta, részben foglyúl ejtette s a lefegyverzett és meghódított hajót a velenczei hatóságoknak vitte ajándékúl. A velenczei köztársaság engedelmével a boccheiek elég gyakran saját költségükön szereltek föl hajókat, melyeken a tengeri kereskedelem nagy hasznára irtó hadjáratokat indítottak a kereszténység ezen esküdt ellenségei ellen. Ámde odahaza sem igen lehetett a boccheieknek meg-