Seite - 587 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

587 violinónak) ősapja, mely azonban nem a dal kísérőjéül, hanem a tánczzene hangszereűl szolgál. Ezeket, valamint valamennyi fúvóeszközeit is, minők a síp, a tárogató, a fuvola, az oboa, a duda és egyebek, a nép maga készíti magának és pedig gyakran igazi művészettel alkotva és ékesítve. A műzenét, mint minden keresztény műveltségű államban, eleinte Dalmácziában is csak a kolostorokban és papi szemináriumokban tanították. Minden klastromnak és minden székesegyháznak megvolt a maga zene- iskolája, melyben az ifjúság az énekben, orgonálásban, egyéb hangszerek kezelésében és a zeneszerzésben is oktattatott. Ez iskolákban régebben nem idegen, hanem csak belföldi oktatók működtek, de a kik a saját magasabb zenei kiképeztetésüket Olaszországban nyerték, hová a leg- tehetségesebb és törekvőbb tanítványokat küldték. Dalmáczia azonban e tekintetben is különbözik más tartományoktól; mert, míg ezekbe olasz művészeket volt szokás behívni, hogy az ifjúságot tanítsák, vagy hogy mint zeneszerzők, énekesek, karigazgatók, avagy mint gyakorló zenészek működ- jenek: Dalmácziának arra való ifjúsága maga ment Olaszországba s ott tanúit. Ez annál könnyebben történt, mivel Olaszország szomszéd ország s mivel a dalmát ifjúság már otthon is tudta az olasz nyelvet, melyet nemcsak a városokban beszélnek, hanem az iskolákban is tanítanak. A mi a művészeteknek másik hatalmas tényezőjét, a dalmát udvart illeti, abban az idegen műzenét kevéssé, vagy nem is művelték. A dalmát dalnokok, a guszlajátszók, megénekelték a fejedelmek tetteit, de nem voltak voltaképi udvari költők; a pandúrok pedig (a tamburicza-játszók) a jocu- latorok módjára mulattatták a fejedelmi társaságot zenével és énekszóval, . de a mellett, úgy mellékesen, kémszolgálatot is teljesítettek. Dalmácziának horvát népe ekkép az udvar és horvát papság által is támogattatván zeneművészeti törekvéseiben, azon volt, hogy kínálkozó alkalmak idején a saját nemzeti dalát és nemzeti zenéjét tegye elsővé. Tomislav horvát királynak 924-ben történt koronázásakor példáúl az udvari méltóságok, a papság és a nép az „U zdravlje i slavu kraljevu" (A király egészségeért és dicsőségére), a koronázás után pedig a „Na mnoga ljeta" (Sok évekig élj számunkra) kezdetű dalt énekelték karban; ez utóbbi dalnak úgy szövegét, mint dallamát mind a mai napig föntartotta a nemzedékről nemzedékre szálló hagyomány. Baronius továbbá azt beszéli, hogy, midőn III. Sándor pápa 1177-ben meglátogatta Dalmácziát és a dalmát szigeteket, a nép tömegesen özönlött Zára városába, leírhatatlan üdvriadással fogadta a 74*