Seite - 598 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

598 hogy ennek dalait és mondáit Olaszországgal s ennek útján a többi népekkel is megismertessék, s nem kevesen épen oly mesterileg használják a szláv nyelvet, mint saját anyanyelvöket. Minthogy pedig, a mint az eddig mondottakból is eléggé kiviláglik, Dalmáczia sok írójánál három művelődési elem oly szoros kapcsolatosságban lép föl, hogy ezeket egymástól sem nem könnyű, sem általában nem is hasznos szétválasztani: ajánlatos lenne, hogy e tartomány szellemi munkáját a nyelvek megkülönböztetése nélkül egy egységes képben egyesítsük. Az ilyen előadás egyszersmind azzal a nagy nyereséggel járna, hogy e tartomány valamennyi lakosainak mindenkor egyetértő együtt működését szemléltetné; csakis a munkafölosztás érdekében történik itt a külön-külön való tárgyalás. Hogy a két dolgozat közül melyikben történik említés a tudományos művekről, az magában véve közömbös. Hiszen olyan férfiak törekvéseiről van szó, kik a nélkül, hogy a néprajzi különbségekre gondoltak volna, általában a közös haza s még inkább az emberiség javát tartották szemök előtt. Hogy ezek a korábbi századokban a kezök ügyébe esett három nyelv közül első sorban a latint választották, annak részint koruk szokásaiban, részint hivatásukban, a papi pályában, találjuk meg az okát. A mint később az élő nyelvek használata mind inkább felülkerekedett, első sorban termé- szetesen az olasz nyelv foglalt tért, míg az Európában egyebütt ismeretlen s tudományos tárgyak fejtegetésére még nem tökéletesen alkalmas szláv nyelv a költői alkotások és a népnek szánt vallási művek nyelve maradt. Arról, hogy Dalmáczia a XIII. század olasz irodalmában a XIV. századig részt vett volna, semmi adat nincs, sőt szó is alig lehet róla. A XIII. század udvari lírája csupán oly különösen kedvező körülmények közt fejlődött, a milyenek itt teljesen hiányzottak, s a XIV. században csaknem az összes irodalmi mozgalom Toscanára szorítkozott, úgy, hogy Olaszország többi részében vagy pusztán helyenkénti, a toscanai mintáktól függő kísérletekkel, vagy pedig olyan nyelvjárási művekkel találkozunk, melyek egy-egy vidék népét tartva szem előtt, csaknem pusztán vallásos és oktató dolgokat tárgyalnak. Még ez is csak olyan vidékeken történik, a hol a körülmények némi irodalmi élet fejlődését előmozdították. Ha már ebben a korban magának Olaszországnak egész nagy vidékei sem mutatnak föl semmit akár azért, hogy semmit nem írtak, akár azért, hogy semmit sem mentettek meg: könnyen érthető, hogy Dalmáczia sem lehet különben. Egyre azonban figyelmet kell kérnünk. A művészi alakot kereső beszéd