Seite - 599 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

599 terén egy nép sem néma teljesen; a szerelem, a bölcs eszme s a gúny kifejezése mindenütt rhythmusos mondatokban nyilatkozik, csakhogy az ilyen, szájról szájra átöröklődő s mindig meg-megújhodó alkotás még nem irodalom. Ez történt Dalmácziában is, hol épen oly módon s épen azon időben, mint a rómaiaktól megszállott valamennyi tartományban, bizonyos román nyelv fejlődött a köz-latinságból. Hogy pedig ez a nyelv milyen alakú volt a velenczei beszüremlés előtt s eredeti sajátszerűségének micsoda nyomait hagyta egy részről a dalmát emlékekben, — minők például egyes községeknek azon törvényei (statuti), melyek elsőben latin szövegűek voltak, de már a XV. század elején román fordításban és kiegészítéssel tűnnek föl, — más részről pedig micsoda nyomai fedezhetők föl a mai nyelvjárásokban, azt e helyen nem vizsgálhatjuk ; elég azt a már eleve fölteendő s a tudomány által elismert tényt följegyeznünk, hogy ilyen nyelv valóban van. Azt pedig, hogy a román nyelven beszélők nem lehettek teljesen híjával a már említett élőszóbeli irodalomnak, az elméleti föltevések önkényes kizsákmányolása nélkül is meglehetős bizonyossággal elfogadhatjuk. A XV. század Olaszországban, bár nem a tespedésnek, hanem mégis csak az eszmélkedés- és átmenetnek a kora volt, melyet a XIV. század Giovani Francesco Biondi.