Seite - 621 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

621 sem az egész népnek voltak szánva, hanem csak a barátokból és irodalmi csoportokból álló szűkebb köröknek, miért is helyi és vidéki jellegűek voltak. De akadnak köztük olyanok is, melyeknek nagyobb irodalmi értékök van. A dalmát költők száma a XV. század óta igen nagy, de még nem jelent meg mindegyiknek a munkája. Munkáik kiadása terén nagy érdemeket szerzett 1869 óta a zágrábi délszláv akadémia. E helyütt csupán a legfőbbek rövid jellemzésére kell szorítkoznunk. Dalmácziában a szláv irodalom bölcsője Spalato, hol az ismert legrégibb szláv költő, Marco Marulic (Marulo) született, a ki már fentebb az olasz költők közt is említve volt és széles körű tudománya miatt nagy becsűlésben részesült. Az ő szláv költeményei legnagyobb részt fordítások olaszból. A vallásos és tanító elem játsza bennök a legfőbb szerepet. Legismeretesebb Marulictól a „Judith" czímű történeti elbeszélő költemény; tizenkéttagú, középmetszetű és páros rímű sorokban van írva. Ezt a nehézkes versformát a későbbi költők is kedvelték. A voltaképi ragusai irodalom megalapítóiúl Stsko Mencetié és Gjore Drzié tekintetnek, ámbár az ő költészetök a követőikétől művészi forma tekintetében egészen elüt. Mind a kettő ugyanis ama szerelmi költészet képviselője, melyet a provenni troubadourok alapí- tottak és melynek tárgya az Isten és a nők tisztelete volt. Egyes költeményeik a szerb-horvát népdalhoz is hasonlítanak. Valamint Marulií, úgy Meníetié és Drzic működése is a XV. század végére esik. Ugyanezen századhoz tartozik még két jeles lesinai költő: Hannibal Lucic és Peter Hektorovic. Az előbbi fiatalabb éveiben ifjú hévvel teljes szerelmi dalokat írt, azonban később a drámához, még pedig a nemzeti drámához fordúlt. Az ő „Robinja" (A rabszolganő) czímű darabja az első szerb-horvát eredeti dráma, mely annyira tetszett a dalmát népnek, hogy a városokban nyilvánosan előadták még a mult században is. Hektorovic legnagyobb dicsőségét a halászatról („Ribanje i ribarsko prigovaranje") írt idylli költeményével szerezte, melyet az olasz halász-ecloga szabályai szerint költött. E költemény még azért is fontos, mert szerzője fölvett belé három valódi népdalt is, a legrégiebbeket, melyek ismeretesek. A XV. század legkiválóbb költője mégis Mavro Vetranió ragusai patrícius, a ki mint apát Meleda-szigeten egy zárda élén állt, később pedig, az egyházi hatóság rendelkezéseivel nem lévén meg- elégedve, a Szent András nevű magános sziklán levő kolostorban húzódott meg, a hol húsz éven át anachoreta életet élt, idejét a klasszikusok tanúlmányozása és a versírás közt osztván meg, szórakozásúl pedig halászattal