Seite - 654 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

654 csatornákat, mindazáltal a régi városrészek szűk útczái, melyekben kocsik nem járhatnak, egészen olyan szabásúak, mint a köztársaság fővárosának útczái. A késő csúcsíves és a renaissance művészetű kisebb-nagyobb házakon, azok elrendezésén és egész építésén könnyen fölismerhető, hogy a velen- czeihez hasonló életviszonyok hatása alatt keletkeztek és a velenczei házakkal mindenben egyezők. Különösen föltűnő a terek elrendezésének hasonlósága. Nincs dalmát város Piazza dei Signori nélkül, mely lehetőleg a főtemplom mellett van. Itt, e középponton találkoznak a közlekedés vonalai, itt állanak a kormányzat és a közélet egyéb szükségleteinek szolgáló nyilvános épületek. Minden fő tér természetesen a velenczei S. Marco-térnek a körülményekhez alkalmazott, lehetőleg hű képmása volt. Ott állottak: a főkormányzónak vagy a velenczei grófnak a palotája, a loggia pubblica és az óratorony. Ezek a templommal, a többi palotával, a zászlótartó árboczokkal és több effélével együtt tiszteletet parancsoló és festői csoportozatot alkottak a város középpontján, melyhez többnyire a fő útcza is csatlakozott. Velencze nagy gondot fordított arra is, hogy alkalmas erődítvények védjék a kikötőket az ellenséges támadások ellen. Dalmáczia minden nagyobb városát szintén falak, tornyok és árkok övezték. Ezeknek építésénél is érvényesült a velen- czeiek gyakorlati és művészi érzéke, mely Veronától Korfuig és Kandiáig a köztársaság minden erődítvényét egyaránt jellemzi. A velenczei művészet hatása alatt keletkezett eme számos és kiváló építmények kivétel nélkül velenczei jellegűek. A Velenczében kifejlett nagy mértékű művészeti munkásság Dalmácziára is döntő hatással volt, és úgy a csúcsíves, mint a renaissance formák a velenczei művészet sajátosságait tükrözik vissza. A XV. században dívott csúcsíves építés, miként a lagúnák városában, úgy Dalmácziában is inkább díszítő, sem mint szerkezeti fontos- sággal bír és könnyen összekeveredik a román, a renaissance és az antik formákkal. A szerves szerkezet hiányát változatos részletek sokasága pótolja, és emeli az épületek festői hatását. Sebenico pompás székesegyháza a legbecsesebb és legnagyobb ez időbeli építmény, mely egyszersmind fényes példáúl szolgál az imént mon- dottakra. Alapját 1431-ben tették le, azonban csak tíz év múlva, 1441-ben hívták meg Giorgio Orsini építészt, a ki a templom tervét megállapítá és nagyobb részét föl is építé. A nagy érdemű és tekintélyes mestert 1475-ben történt halála után a traùi születésű Nicolo di Giovanni Fiorentino váltotta föl, ki 1517-ig vezette az építést; de még őt is számos építőmester követte