Seite - 698 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

698 malmokba hordanak. Ha a malmokba egyszerre oly nagy tömegek érkeznek belőle, hogy ugyanaz nap meg nem őrölhetők : különösen e czélra szolgáló helyiségekben ki kell teregetni, hogy erjedésbe ne induljanak, mely esetben csípős, rosz szagú olajat szolgáltatnának. Ilyen hibás árú igen gyakori és pedig részint alkalmas helyiségek hiánya folytán, részint az olajfatermesztők között elterjedt ama balhiedelem miatt, hogy erjedt bogyóból több olajat nyerhetni. A malom — trantojo — egy kerek kád, melybe két, ritkábban három malomkő van függőlegesen beillesztve ; ezek az olajbogyót szétzúzzák s péppé törik. E malmokat állaterő, vagy még gyakrabban ember hajtja; de a hol folyóvíz van, azt használják föl hajtó erőnek. A péppé zúzott anyagot gyékényből, vagy kókusz és manilla rostjaiból szövött zsákokba — sporte — töltik. Ily zsákok készítésére különösen alkalmas egy Dalmácziában termő kákafaj. E zsákokat aztán a sajtóba viszik, mely a szőlősajtók módjára csavarral van ellátva. E sajtót ma már egészen vasból készítik s czéljára teljesen alkalmas ; de ez előtt még néhány évvel is csak fából összetákolt idomtalan alkotmány volt, melyet nehezen lehetett kezelni. E sajtóban a gyümölcs leve külön választatik a húsától és magvától s puttonyokba gyűjtetik. E folyadék olajból, továbbá valami szívós nedvvel — mucilaggine — elegyes vízből és apró növényrészecskékből áll. A folya- dékot állni hagyják, mi alatt az olaj fölűlre kerül s könnyen leszedhető. Hogy a „sporté"-ban visszamaradt olajat is kivegyék, forró vizet kevernek bele s újra sajtólják. Ez az olaj azonban roszabb minőségű s leginkább csak szappanfőzésre használható. Az eljárás azzal ér véget, hogy az olajat átszűrik, hogy így megtisztítsák s kereskedésre alkalmassá tegyék. Ha mindezeket a műtéteket gondosan hajtják végre, ha a gyümölcs friss volt s az edények tisztaságára kellő gondot fordítottak, akkor ez a dalmácziai olaj is olyan kitűnő, hogy a legjobb franczia vagy olasz termékkel való összehasonlítástól sem kell tartania. Csakhogy a dalmácziai finom asztali olaj, fájdalom, nem eléggé ismeretes s azért nem is igen kél el azon az áron, a mennyit megér. A kisbirtokos, akár tulajdonosa a földnek, akár csak telepes, nem termeszt oly nagy mennyiséget, hogy egyenest világkereskedésbe bocsát- hatná; nincs is hozzá való kereskedelmi képzettsége. Ellenben nagyon is gyakran megszorúl, úgy, hogy árúját oly hamar, a mint csak lehet, el kell adnia. Olaját tehát többnyire olyan kereskedőknek adja el, kik szorúlt helyzetét kizsákmányolják s az árat lenyomják. Ezek a kereskedők a jó és rosz árút össze is keverik s ez a keverék vitetik ki aztán külföldre kozmás