Seite - 709 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Band 11

709 egyidejűleg Velenczének szűkkeblű és minden szabad mozgást fékező uralma megszűnt, a változott helyzetből a dalmát hajótulajdonosok és tengerészek bő hasznot húzhattak. Annál is inkább tehették ezt, mert, midőn Napoleon bukása után, a világbéke helyre állott, Trieszt kereskedelme gyorsan virágzásnak indúlt s az Adrián élénk tengerészeti tevékenység támadt. Dalmáczia azonban már csak saját szükségletei miatt is sűrű érintkezésbe lépett Trieszttel. A kinek csak pénze volt, vagy módjában állott, hogy barátaival társúlva pénzt teremtsen, hajót vásárolt, vagy valamely hazai gyárban építtetett; a hajóra kapitánynak egy-egy kipróbált tengerészt alkalmaztak s kedvökre volt, ha ilyen embert saját családjuk vagy barátaik körében találhattak. A legénység megválasztatásánál is saját honfiaikat részesítették elsőbbségben. Törvény szabta meg, hogy az osztrák keres- kedelmi hajókon csakis hazai alattvalók szolgálhatnak, s csak későbbi időben engedték meg, hogy a személyzet egy harmadrésze idegen alattvaló is lehessen, míg 1879-ben, a hajózásban beállott nagy változásokra való tekintettel, a hajós személyzet megválasztását ily korlátozó föltételekhez többé nem kötötték. Ha jó összeköttetésekre talált a hajó, hamarosan sokat kereshetett. A tengeri üzletben szerzett tőkét ismét hajókba fektették. Ha módjukban állott, második és harmadik hajót is vásároltak, vagy hajórészt, úgy nevezett parte-t (caratti) szereztek meg. Nem volt szokatlan, hogy valamely kapitány, a ki többnyire a fuvardíjból is kapott bizonyos részt, avagy a kinek pacotigliája, azaz olyan joga volt, hogy a rakomány egy részével saját számlájára űzhetett kereskedést, belépett mint részes gazda az üzletbe. A kapitánynak az üzletben való ily részessége fokozott kezes- séget nyújtott a felől, hogy a vezetésére bízott hajó kihasználására és föl- szerelésére nagy gondot fordít. Ekként a kapitányok idővel hajósgazdákká lettek s hajlott korukban a tényleges szolgálat fáradalmait fiaiknak és rokonaiknak engedvén át, visszatértek hazájukba s kényelmes otthont rendeztek be maguknak. Első föltétel ennél az volt, hogy szabad kilátást élvezhessenek a szeretett és megszokott tengerre. Különösen a cattarói öbölbe benyúló Sabioncello félszigeten szaporodtak el az ily emberek házai; voltak és ma is vannak oly helységek, melyekben kizárólag a hajózás és a hajózási érdekek az uralkodók. A milyenek a vezetők voltak, olyan volt a hajóslegénység is. A dalmát partvidék lakosai már abban az időben, mikor még a velenczei signoriknál vagy saját patricziusaiknál nagyobb urat nem ismertek, a hajózásra, vagy