Seite - 46 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1
Bild der Seite - 46 -
Text der Seite - 46 -
46
A szultán török részről dicséretet érdemelt, hogy fegyver helyett cselhez
nyúlt, mely igen otrombának lett volna nevezhető, ha nem sikerűi. Egy
várőrségnek minden valamire való emberét kicsalni, őrizet alá tenni s azalatt
barátságot tettetve, a fejevesztett őrségtől elfoglalni a kapukat és a várost,
nagyon együgyű tervnek látszik, s mégis elsült. Azonban ez inkább visszaélés
volt a szövetséges számba ment várbeliek szorúlt helyzetével. Az őrség ki
volt fáradva a hosszú ostromban és harczban ; a vár falai rútúl megrongálva,
a hadiszerek szűken, a város lakossága inkább ellenséges, mint barátságos
indúlatú : mindez lehetetlennek mutatta, hogy a vár a szultán roppant nagy
és pihent seregével daczolhasson. A szultán a magyar főuraknak kijelentette,
hogy Budát most meg fogja szállani a török sereg. De igérte, hogy mihelyt
a királyfi húsz éves lesz, visszaadja, sőt ráadásul Bécset is neki ajándékozza.
Több napig tartotta jó szóval az urakat a szultán a maga táborában. Azalatt
a janicsárok, mintha sétálni mennének, bejutottak a kapukon, melyeket
elfoglaltak, s bevonúltak a városba.
Háromezer janicsár sorakozott Buda útczáin s a királyi palota előtti,
mai Szent-György-téren, hol Mehemet és Szolimán pasák húzatták föl sáto-
rukat. Oda hívatták a város szerencsétlen bíráját, Turkovicsot. Keményen
ráparancsoltak, hirdesse ki, hogy valamennyi főúr, valamennyi nemes s azok
minden cselédje takarodjék ki a várból azonnal. Fejével játszik, a ki nem
engedelmeskedik. Ez volt a jutalma azoknak, kik a szultán számára vitézül
védelmezték Budát. A külső városban az elvonúlókat a török sereg alja
kirabolta csaknem meztelenre, miután előbb Mátyás király csűrébe (a mai
lánczhíd táján) hajtották be őket.
Buda meg volt fosztva valamennyi főpapi, főúri, nemesi lakosaitól,
meg a valódi polgároktól is. A megmaradottaknak egy hétig nem volt
szabad mutatkozniok az útczákon, melyeken a janicsárok szabad ég alatt
tanyáztak, s a házakba be nem mentek.
A szultán pénteken (a mohammedán vasárnapon) szeptember 2-dikán
a mecsetté alakított Boldogasszony-templomában imádkozott ; de a vár többi
részét csak később nézte meg.
Szolimán — mint tudva van — nem tartotta meg igéretét, hogy
Budát János Zsigmondnak visszaadja. Buda törökké lett, s ez volt a városnak
a mongol betörés után újabb nagy pusztúlása. De míg a mongol betörés
hamar elvonúlt, a pusztító török hatalom 145 évig tart városunk és
környéke, s az ország jó harmada fölött.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország III (1), Band 12/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország III (1)
- Band
- 12/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1893
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.95 x 21.91 cm
- Seiten
- 330
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch