Seite - 154 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1
Bild der Seite - 154 -
Text der Seite - 154 -
154
a templomtól elkezdve voltak a „stácziók" fülkéi, melyekben fresco-festéssel
voltak ábrázolva a „passió" egyes részletei. Minden ilyen fülke előtt megállt
és letérdepelt a sokaság, s a vezérférfiú kis könyvéből fölolvasá az ide
vonatkozó részletet, melyet a többi hívek halk hangon utána mondottak.
A szent képeket a háztulajdonosok virágokkal és égő lámpákkal rakták körűi
e napokon, bármely hitfelekezethez tartoztak is. Manapság már, minthogy
a város terjedése miatt a kalvária-dombot messzebbre fogják kihelyezni, az
újon épült házakon nincsenek többé „passió"-képek; az ájtatos körmenetek
kivül esnek a járt útczákon. Hanem azért a régi áhítatosságot megtaláljuk
a külvárosi búcsúk napjain, melyek az illető templomnak nevet adott szent
naptári évfordulóján szoktak egészen falusi búcsúk mintájára megtartatni.
A fővárosi ájtatos ünnepélyek fénypontja az ország első nemzeti
szentjének, István királynak,, nyár derekára eső ünnepe. Ezt Buda várában
szokták megtartani. Augusztus 20-ikán már korán reggel cserággal díszített
sorkatonaság alkot élő korlátot a helyőrségi templomtól kezdve a királyi
várpalotáig. A katonai sorfalak mögött hullámzó közönség tízezerenként
számítható. S azonkívül minden útcza, minden tér ablakai rakva hölgy-
nézőkkel, s földíszítve szőnyegekkel, virágfűzérekkel és zászlókkal. A kör-
menetet, mely a királyi palotabeli Zsigmond-kápolnából indúl ki harangzúgás
között, a katholikus legény-egyesületek nyitják meg, követve fehérbe öltözött
koszorúzott leánykák seregétől ; utánuk jön a díszszázad (hajdan polgárőrség)
tábori zenével. Ezeket követik a budapesti plebánusok, kik után négy
káplán emeli vállain a pompás ereklyetartót, melynek kristályfödele alatt
az ősi ereklye, az első király jobb keze látható. Két oldalt sorfalat képezve
a koronaőr-drabantok lépdelnek, skarlát dolmányokban, aczél sisakkal a
fejükön, széles csatabárdot tartva kezükben. A „szent jobb" mögött halad
a főpapság, apátok, kanonokok, stb., és végre a herczegprimás bíbornoki
pompájában, fényes papi kísérettel, előkelő polgároktól emelt mennyezet
alatt; kíséretéhez csatlakoznak a katholikus kormánytagok és főurak s a
főváros oszlopos hivatalnokai. Az egész díszmenet a helyőrségi templomba
vonul át, a hol a herczegprimás tartja a fényes misét, melyet emel a magasztos
oratorium a főváros polgárai és hölgyei karától előadva. Az isteni tiszteletet
hazafias irányú, emelkedett szellemű egyházi szónoklat fejezi be, melynek
előadója megáldja a királyt, a hazát és a kereszténységet. Innen a várkápol-
nába tér vissza a menet, a hol a herczegprimás, az ereklyetartó födelének
fölemelésével, bemutatja a tért ellepő sokaságnak a királyi jobb kezet.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország III (1), Band 12/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország III (1)
- Band
- 12/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1893
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.95 x 21.91 cm
- Seiten
- 330
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch