Seite - 214 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

214 A római emlékek hazánkban nem tűnnek föl szépségök által. A rómaiak a Krisztus születése körüli időkben foglalták el a Dunán túli részeket, a hol a kelta galaták törzseit találták, melyek megtanúlták ugyan a hódító légiók és tisztviselők nyelvét, kikkel folyvást érintkeztek, a római műveltség sem maradt rájuk hatás nélkül, de a classicus műérzést nem sajátították el, stíljok tehát emlékeiken durva; római galátának nevez- hetnők. Ez az ékszereken, példáúl a pátkai ezüst fibulán elég tetszetős, de a sírládákon és kő domborműveken, melyeknek egy része a Múzeum udvarán, egy másik része hely szűke miatt az oszlopcsarnok alatti kőtárban állíttatott föl, mindenütt meglátszik az iskolázatlan művészet. Utánozták ugyan az akkor tájban Rómában divatos compositiókat, s a mint mostan is megtörténik, hogy valamely vidéki vendéglőben Rafael Madonna della Seggiola rosz rézmetszetét látjuk a falon, épen úgy nem csudálkozhatunk, ha Pannoniában találkozunk Timomachus híres Mcdeájával, vagy a római sarkophagok Orestes csoportjaival s Marsyas büntetése gyarló durva után- zataival. A síremlékek felirataiban is utánozták a főváros mintáit. Titus Aelius Justus gyarló verseléssel és latinsággal, de mély érzéssel siratja el hű nejének, Aelia Sabinának halálát, magasztalja erényeit, műveltségét és szép énekét. — T. Domninus sírládát készíttet magának még éltében, de később két fiát is ugyanabba temeti; az egyik tizenhét éves korában halt meg, a másikat, ki kereskedő volt, mint elbeszéli, a határszéli barbárok ölték meg. Aelius Victorinus pedig, ki duplicarius volt, vagyis vitézségeért kétszeres lóabrak-részt kapott, naivúl oda véseti magát síremlékére, a mint két lovat vezet kantárszáron. A feliratos és domborműves kőemlékeknek száma Múzeumunkban nagyobb, mint bármely gyűjteményben az Alpeseken innen; de mind helybeli kőfaragók munkája, kiknél hiába keresnők a classicus ízlést. Az előkelőbb római hivatalnokok azonban Olaszországból is hozattak be eredeti műemlékeket, a melyek közt kitűnik a nagypolgárdi ezüst tripos, valószínűleg valamely templom dísze, és a Komárommegyében lelt kocsi bacchicus szobrászati díszítése, mely a Hadrian idejebeli római műiparnak igazán szép példánya. A Múzeum régiségtárának legnagyobb büszkesége azonban a népván- dorlási emlékek gyűjteménye. Azon germán népek, melyek a nyugati római császárságot megdöntötték, s a keletit megfélemlítették, a második és har- madik században Krisztus után a Fekete tenger partjain, a Duna bal partján,