Seite - 218 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

218 a német, más részről az olasz művészet találkozik hazánkban, s a keleti, a töröknél divó műformák hatása alatt Brassóban, Szebenben, Nagy-Váradon, Lőcsén ötvöseinknél egy külön magyar stil fejlődik ki, melyet a magyar viselet lánczaiból, násfáiból, öveiből, karpereczeiből ismerünk. Nevezetes különösen a sodronyzománcz és az ezzel járó, hibásan erdélyi zománcznak elnevezett zománcztechnika, mely hazánk sajátossága, s csak ritka példányok- ban található külföldi gyűjteményekben. Nagy uraink ezen időben sok ékszert hozattak külföldről. Pompásak különösen a nagyszámú násfák, karpereczek, nyaklánczok és fülönfüggők, minők külföldön inkább csak fejedelmi kincs- tárakban találhatók, mintsem műgyűjteményekben. A külföldről behozott asztali készletek közt különös figyelmet érdemel egy ezüst kancsó a tékozló fiú történetének művészileg trébelt négy domborművű csoportozatával, mely aligha nem Hans Sebald Béhaim nagyhírű norimbergai rézmetsző műve; továbbá a norimbergai ötvös czéh egyik trébelt remeklő kancsója, minőt az aranymíves legényeknek mesteri remeklésök alkalmával kellett készíteniök; a nagy-váradi két egyházi kanna Vitéz János idejéből, mely valószínűleg itt készült, s a húsz szerecsendió serleg, minőket Afrika körűihajózása és az indiai út fölfedezése után az európai nagy urak már az újság tekintetéből is megkedveltek s a legkitűnőbb ötvösök által művészileg érczbe foglalva asztaluk díszéül használtak. Egyéb asztali készlet is: a kanalak, kések és villák, melyek csak ebben a korban jöttek divatba, — mert még Mátyás király is, mint mindenki, újjaival vette ki a húst a tálból, — művészi ízléssel készültek, a mint azt a Múzeumban láthatjuk, hol úgy a kardoknak, sarkan- tyúknak, zabiáknak, kengyelvasaknak, mint a lőfegyvereknek történelmét ügyesen elrendezett, de a hely szűke miatt nem elég jól fölállított sorozatok magyarázzák. Rendkívül értékes három, domborművekkel ékesített elefánt- csont nyereg a XV. századból, minőt egész Európában csak tizenötöt ismerünk. Az ellenreformatió korában, a XVII. század második felében, a jezsuita stil, a paróka, a czikornya, a kagyló-ornamentika, az egyenes vonal kerülése csaknem egész Európában uralkodott a művészetben. Kivételt főleg Hollandia tesz naturalistikus protestáns műstiljével, és Erdély, hol sem a protestantismus, sem a török szomszédság hatása nem engedte, hogy a barokk stil mester- kéltségét megkedveljék. Egyik erdélyi fejedelmünk sem viselt parókát, midőn minden német herczeg utánozta XIV. Lajost és I. Lipótot, s a Múzeumunkban fölállított ezen időbeli ékszerek, díszlánczok, férfi- és női