Seite - 263 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

263 a ki huszonegy éves korában a Rudolf királyt koronázó pozsonyi országgyűlés vigalmán deli tánczával a fejedelmi nézőket is elragadta. Hadi pályája azon- ban épen oly szerencsétlen volt, mint családi élete. Erőszakos természetű, szerelmében állhatatlan, alattvalói iránt kegyetlen, igazi középkori kényúr levén, örökös zaklatottságban töltötte életét, s mikor neje, Dobó Krisztina elhagyta, bújában és szégyenében világgá indult, hazájából kibujdosott s csak 1594-ben tért vissza, mikor Esztergom ostrománál kapott sebeiben meghalt. Költeményei között vannak egyházi énekek, szerelmi dalok s hazafias és vitézi versek. Számos valódi dalt s még számosabb dalszerű költeményt írt első szerelmeséhez, nejéhez és másokhoz is, de a szerelem valódi heve hol búsongással, hol epedőleg azokban nyilatkozik a legszebben, a melyek Losonczi Anna Máriához szólnak. Tárgyai, a melyeket költői érzésével dallá alkot, épen oly különfélék, mint a milyen alkalmasok czéljára. Mint igazi dalköltő, mindenben tud vonatkozást találni szerelméhez : majd hattyúnak képzeli magát, a mely párjával együtt úszik a tóban ; majd postáúl használja föl gyűrűjét, a melyet kedveséhez küld emlékeztetőül, hogy el ne felejtse őt, mert hiszen benne találja föl egész gyönyörűségét; máskor a méhekhez fordúl némi szemrehányással, hogy azok a virágokról szedik a mézet, holott kedvese ajakán, a mely „megért cseresnyéhez hasonló", sokkal édesebb mézet találnának. A szerelem miatti nyughatatlanság, édes-bús öröm számos dalt sugai Balassának, a ki vagy készségét jelenti, hogy kedveséért minden szenvedést eltűr, vagy arra kéri, hogy tegye őt semmivé, úgy sincs reménye, úgy is csupa kín élete. Van olyan dala is, a melyben vidám pajzánsággal mondja el, hogy megszabadúlt a szerelemtől, a mely eddig fogva tartotta s a vitézi élet örömeiben keres kárpótlást vagy könnyebbűlést. Ilyenkor — mondja — Köll immár énnékem csak jó ló, hamar agár, Ifjak társasága, éles szablya, jó madár; Vitézek közt ülvén, Kedvem ellen sincsen Jó borral teli pohár. Néha a dal hangjából az ódáig emelkedik s keserűen fakad ki, miért született a világra, ha folytonosan „gyilkos kínok" üldözik; máskor a csöndes lemondásban keres vigasztalást és szelíd panaszszal zúgolódik sorsa ellen, a mely szomorúra vált, mint a hogy őszi harmat után hideg szél fújdogál,