Seite - 272 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

272 verselése sok darabosságot mutat, miért is igazi hatást csak a műértőkre tett e valódi remekmű. Míg Zrinyi Miklós a művészet lényeges és alkotó elemeit szinte páratlan könnyűséggel tudta nagy művében értékesíteni : kortársa, Gyöngyösi István, inkább a művészet külső elemeit alkalmazta mesterileg, miért is hatása már korában rendkívüli volt s tartott egészen a jelen század elejéig. A korabeli krónikások nyomán indult, de a történeti elbeszélésbe regényes elemet olvasztott s nem annyira csatákat, mint inkább szerelmi viszonyokat rajzolt. A „Márssal társalkodó Murányi Vénus", a „Poraiból megélemedett Phoenix44, „Rózsakoszorútt, stb. czímű műveinek jelentőségét s nagy hatását eleven leírásai, festői rajzai teszik, a melyek könnyed, szabályos rhythmusban jelennek meg. Oly zenei lejtésű alexandrinokat, mint Gyöngyösi, csak a jelen század nagy költői írtak. A XVII. század epikai költészetével épen nem tartott lépést a lyra, a melynek művelői Balassa nyomain haladnak, de legfölebb az a bánatos elegiai hang kelt némi érdeket, a melyen a haza s önmaguk szenvedéseit panaszolják. Rimai János, Beniczky Péter és Kohári István a legkiválóbb utánzói Balassának, de a magyar lyra velük épen nem emelkedik. Csak a következő században vehető észre a magyar lyrában némi emelkedés Ráday Pálnál, Amadé Lászlónál és Faludi Ferencznél. Az első az egyházi lyrában alkotott néhány, mind a nyelv nemességére s erejére, mind az érzés buzgóságára s komoly hangjára nézve kiváló éneket; a másik kettő pedig világi lyránkba oltott könnyedséget, fordulatosságot, jókedvű enyelgést, derűit bölcseséget, csinos ötleteket és képeket. Ha a XVII. század lyrájában megható és igaz hangokat keresünk, ezeket nem a műköltészetben, hanem az úgy nevezett knrucz költészetben találjuk, a mely az epikában is mutathat ugyan néhány érdekes próbát, de sokkal gazdagabban nyilatkozik a lyrában. A harczias és kesergő dalok, a melyekben gúny és fájdalom majd mindig egygyé olvad, jobbára az idegen elnyomás ellen szólanak. Néha-néha az üldözött protestáns siralma is megzendül bennük, de inkább az elnyomott hazán való kesergés az állandó alaphangjuk. Boszú és gyűlölet érzik rajtuk, de olykor kétségbeesés is, a mely később humorban enyhül. A híres Rákőczy-nóta valósággal a „nemzeti szenvedés rhapsodiája". A kurucz költészet elnémúltával a XVIII. század elején a nemzet is belenyugszik a szathmári béke eredményeibe, kipiheni a százados harczokat, szakít az eddigi politikai irány nyal, meghódol a