Seite - 281 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

281 választásban, a költő felfogásában, conceptiójában és hatalmas nyelvében érvényesül. Berzsenyi épen oly önálló nemzeti classicismust alapított meg a magyar lyrában, mint a milyen önálló német classicismust alapítottak meg Goethe és Schiller némely drámai s lyrai műveikben. Ez átalakításhoz fűződik a Berzsenyi költői tehetségének legnagyobb dicsősége. De Berzsenyi némely költeményeiben már szakít a classicai formákkal s áthajlik a tisztán • nemzeti versidomokhoz és hirdeti a magyar költői szellem teljes önállóságát. Fölemeli szavát a régi magyar versformák védelmére s vitatja azoknak tiszta rhythmusát a nyugat-európai vers-idomokkal szemben, a melyeket Ráday nyomán Kazinczy és követői honosítanak meg irodalmunkban. Most áttérünk azon irány művelőire, a mely a francziás és a classicai iskolától függetlenül, a régi históriás énekeknek mintegy folytatásául lépett föl a múlt század vége felé. Ez irány művelőihez közel járnak a francziások, részben ugyanazon versalakokat használják, de párrímmel. Tárgyaik választá- sában és eszméikben van köztük a legnagyobb különbség. Ez írók magához a néphez kívánnak szólni, a nép ízléséhez, műveltségéhez alkalmazkodni. Hatással van ugyan reájuk a régi latin költészet: de gondolatkörük, vers- formájuk, nyelvük egyaránt nemzeti. A mennyit a műköltészet forrásaiból merítenek : ugyanannyit olvasztanak magukba a régi magyar és a nép- költészetből is, bár emebből inkább csak a kifejezést s a nyelvet tanúlják. Izlésök fejletlenebb, mint akár a francziásoké, akár a classicai iskoláé; fő törekvésük a magyarosság. A középosztály örömmel és lelkesedéssel fogadta fölléptüket, mert a régi regényes irány folytatását látta működésükben. Ez iskola, a melyet népieswek szokás nevezni, Dugonics Andrást (1740—1818) tiszteli megalapítójáúl. Dugonics mellé sorakoztak gróf Gvadányi József, Pálóczi Horváth Ádám, némileg Verseghy Ferencz, Földi János és Fazekas Mihály is. Dugonics pályája elején classicai tárgyakat dolgo- zott fel a régi költészet formáiban, de igazi hatást nemzeti tárgyú regényeivel és színműveivel tett s ezeknek köszönhette népszerűségét. 1788-ban jelent meg „Etelka" czímű regénye, a mely írója nevét országos hírűvé tette. Olvasták a palotákban és kunyhókban egyaránt, s a fő hős, Etelka, neve a legszebben hangzóvá és a leggyakoriabbá lőn a magyar leányoknál. Az első regény sikere fölbátorította Dugonicsot s kevés idő múlva megírta „Az arany pereczek", „Jolánkau, „Cserei", „A gyapjas vitézek" és „A szerecsenek" czímű regényeit s egyiket-másikat színművé is átalakította. E regények nem annyira ügyes compositiójukkal, sem nem tiszta szerkezetükkel arattak M. 36