Seite - 288 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Band 12/1

288 Dorottya alakját valódi virtuositással alkotta meg. Ecsetvonásai sokszor gorombák, de mindig találók, sőt szabatosak ; képei, hasonlatai jellemzetesek s csaknem a kegyetlenségig gúnyosak. A költő öntudatos alkotó ereje a komikus hangúlatot a legkisebb részletekben is folyvást fokozza és egész kedvvel színezi ki az indúlatok némajátékát s mozdúlatról mozdúlatra kiséri a leányok, főkép Dorottya dühének nyilvánulásait. Kisfaludy Sándor (1772 —1844) ős nemes család sarja. Előbb testőr, majd rendes katona. Mint lyrai költő sok tekintetben Csokonait is fölül- múlja, de mint epikus messze mögötte marad. Vörösmarty fölléptéig ő volt a nemzet legnépszerűbb költője. „Himfy szerelmei" czímű művét (a mely két részben jelent meg: az első, a „Kesergő szerelem", 1801-ben, a második, a „Boldog szerelem", 1807-ben) a magyar közönség elragadtatással fogadta, olvasták és énekelték mindenfelé s a fiatalság e mű énekeinek hangja mellett ábrándozott a szerelemről. Kisfaludy Sándort nemcsak tehetsége és hivatása, hanem hányatott élete és műveltsége is a lyrai költészet terére vonták és kifogyhatatlanná tették a szerelem gazdag hullámzásának élénk és hangúlatos rajzában. Petrarca sonettjeinek hatása alatt nyúlt lantjához; eszméket és képeket kölcsönzött mesterétől, de mindenütt önszíve fölindúlását énekelte egy rendkívül gazdag képsorozatban, a mely összesen négyszáz dalból áll. Himfy (t. i. maga Kisfaludy) meglátja Lizát s megszereti, de ez nem viszo- nozza a költő szerelmét. A bánatos költőt szerelmesének e kemény szívűsége bujdosóvá teszi s keble háborgását a csaták viharával óhajtja Csillapítani. Gyötrelmei folyvást növekednek s szíve nem lel nyugalmat. Már halálra is gondol; de szerelme némi reményt nyújt neki, s megmenti ez önkínzó gondolattól. Vége levén a háborúnak: a költő ott hagyja Olaszországot s eltökéli magában, hogy még egyszer fölkeresi Lizát. Azonban csak újabb csalódás fogadja. Liza mást szeret s ez a tudat hervasztja szivét. De nem sokára kiderül a félreértés: a leány mindig szerette a költőt, a ki most oltár elé vezeti őt s a legboldogabb családi életet éli vele falujában. A „Kesergő szerelem" kétség kivűl sokkal jelesebb, mint a „Boldog szerelem". Amabban ragyogó képzelem, kiapadhatatlan, mély szenvedély és megragadó hév nyilatkoznak ; emebben az érzések helyét sokszor szemlélődő okoskodás foglalja el. Szenvedélyének lobogó lángja alig fér meg az általa szerkesztett tizenkét sorú Himfy-versszakban, melynek a versszakok hosszú során át mind végig változatlan rhythmusa és kötöttsége mintha akadályozná érzelmeinek áradatát s rendkívül gazdag képzeletének működését.