Seite - 334 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (2), Band 12/2

334 szellem folytonossägäban lätott örök törvenyek neveben mely meggyözö- dessel, alapos tanülmänynyal emelte föl szavät az üj magyar költeszet eletre valö vivmänyai mellett. A magyar kritika alapvonalait nem pusztän a müvelt l'zles, a kepzett elme fogekonysägäval, a birö reszrehajlatlansägäval iparkodott megällapitani, hanem philosophiai bö ismereteivel, az eszmek länczolatat fürkeszö, a törteneti szellem fejlödeset nyomozö elemzeseivel is. Intett es tanitott, magyaräzott es fölvilägositott. Inkäbb philosophus volt, mint kritikus, inkäbb a törteneti fejlödes vizsgälöja, mint egyes müvek bonczolöja. A magyar nepköltesröl, irodalmunk egy szäzadnegyederöl (1830 —1855) irt tanülmänyai, toväbbä a „Pälyäk es pälmäk" s mäs kisebb dolgozatai irodalmunknak e nemü termekei között elsö sorban emlithetök. Erdelyi mellett, a ki pälyäja mäsodik feieben jö reszt bölcseleti tanül- mänyokba melyedt s az egyetemes irodalomtörtenet megiräsän färadozott, negy magyar müblrälö, Greguss Agost, Gyulai Päl, Salamon Ferencz es Szäsz Käroly lepett föl az ötvenes evek elejen, hogy a Petöfi es Arany tisztän nemzeti iränyät vedelmezzek a tülhajtott nepiessegbe sülycdö lyrai költök eilen, s hogy figyelemmel kiserjek irodalmunknak minden kivälöbb jelenseget. Greguss Agost inkäbb az aesthetika elmeleti reszet müvelte, ämbär kitünö müvek taglalatäval is szivesen foglalkozott (A balladäröl, Arany Jänos balladäiröl, Tanülmänyok), söt a meseiräsban s a müfordi'täsban is több kiserletet tett. Salamon Ferencz es Szäsz Käroly az ötvenes evek irodalmi termekeinek rendes kritikusai voltak. Amaz melyrehatö, magvas gondolatokban gazdag tanülmänyaival ällott az üjabb nemzeti költeszet legkivälöbb kepviselöi, Arany es Petöfi melle, s egesz egyeniseget, összes munkässägät jellemzö különös eredetiseggel fejtegette müveiket s mäs kitünö magyar költök (Zrinyi, Csokonai) müveit is. Emez a vilägirodalomban nälunk szinte päratlan järtassäggal alapos tanülmänyt kötven össze, nem annyira a magyar, mint inkäbb a vilägirodalom remekeit (Nibelungenlied, Kiräly- idyllek, Divina Commedia, A vilägirodalom eposzai) magyaräzta finom l'zlessel, behatö tärgyismerettel es nagy fogekonysäggal. De senkinek sincsenek nälunk a kritikai vizsgälödäs teren oly meg- becsülhetetlen erdemei, mint Gyulai Pälnak, a ki a regibb magyar mübiräk nyomaiba lepett s a hagyomänyok iränti öszinte kegyeletet a vilägirodalom, a magyar költeszet remekeinek tanülmänyäval kötven össze, a legkitünöbb magyar költök müveit eles, äthatö elmevel, az eszmek szokatlan bösegevel