Seite - 123 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Band 13/1

123 folytonos harczban nyomorú életük lehetett. Abból, hogy a legtöbb sírban fegyverek nincsenek, épen nem szabad azt következtetnünk, hogy a lakosság elpuhúlt, vagy harcziatlan természetű volt volna. A rhäti törzsek vitézségét és hadra termettségét eléggé bizonyítják a klasszikus írók tudósításai. De a fegyver sokkal értékesebb jószáguk volt, hogysem azt rendesen a halott mellé temették volna ; úgy látszik, csak az elesettek mellé tették fegyveröket a sírba. Egyes sírokból számos és különféle fegyverzeti készletek kerültek elő : sisakok és pajzspántok, kardok, tőrök, csákányok, lándzsa- és hajító- dárdahegyek. Fegyvereiket egész műveltségükkel egyezőleg főképen bronz- ból készítették. Vaskardok csak a La Tène-féle korszakban fordúlnak elő; hallstatti typusú vaskardot egyetlen egyet sem találtak az egész Tirolban. Bronz-edónyfajták Tirolból. A lakosság, ha ellenség fenyegette, sánczváraiba (Wallburg) vonúlt, melyeknek nyomaira ma is akadni Tirol minden részében. E várak többnyire nehezen megközelíthető sziklaormokon voltak, kivált a völgyek összeszögel- lésénél levő hegyfokokon, árkokkal, és összehordott nagy kövekből rakott magas sánczokkal voltak megerősítve. Ezek voltak azok a rhäti várak, melyekről Horatius az Augustushoz intézett diadalhymnusában így énekelt : Drusus Genaunos, implacidum genus, Alpibus impositas tremendis Brennosque veloces et arces \ Dejecit acer plus vice simplici. Legszebb és legépebb sánczvára Tirolnak a Meran melletti Sinich- kopfon levő. A rhäti őslakóknak szentélyei szintén többnyire nyílt, napfényes magas- latokon állottak, mert hisz a természet sehol nem indítja jobban az embert a „magaslatokon való ájtatoskodás"-ra, mint az Alpeseknek égbe nyúló 18*