Seite - 278 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Band 13/1

278 egy eredeti vonása és színe, de azért a nemzeti mulatság az újabb viszo- nyokhoz mért ilyen alakjában sem vesztette el a népre gyakorolt nagy vonzóerejét. Hogy különben a tiroli parasztnép egyéb szórakozásnak és kedvtelésnek sincsen épen híjával, annak bizonyítékáúl elég a havasi legelő- kön és réteken való évenkénti nyaralását, a téli jégdobálást (Eisschiessen), iringálást, szánkázást, lapdázást s más hasonló népies mulatságokat emlí- tenünk, melyeknek részletes ismertetésére itt ki nem terjeszkedhetünk. De mielőtt a falusi nép életmódjának, szokásainak és erkölcseinek e leírásától búcsút vennénk, vessünk még egy futó pillantást a hegyekre kivonúlt lakosság egészen sajátszerű havasi gazdálkodása (Almen- vagy Sennerleben) életkörülményeire és az azokkal kapcsolatos szokásokra. A völgyfenék takarmány-termése a marhaállomány fentartására rendesen nem lenne elégséges, s így már ezért is rászorúl a gazda lábas jószága a hegyek magasabb lejtőinek, mélyedéseinek (Kare) és hágóinak zamatos és jól tápláló füveire. Ezért minden parasztgazda, a kinek csak pár darab marhája van is, április közepe táján felküldi jószágait a havasra (Alm, Alpe), a hol azok október közepéig, kedvező idő esetén pedig egész végéig is künn maradnak. A havasra való kivonúlás nemcsak az illető tanyának, hanem az egész falunak közös ünnepe. A tehenek, melyek ez idő tájban már nyugtalan- kodni kezdenek, nagy kolompot és csörgőket kapnak a nyakukra, a havasi gazdának óriási rozmarin-bokrétát adnak útjára a kezébe, s azzal kasát (Kraxe) a hátára kapva, hegymászó botjára támaszkodva s énekszóval megindúl a menet élén. Nyomában mindjárt a szép vezértehén következik, mely már nem először megy ki a havasra s így jól ismeri az útat; azután mennek a fejős tehenek és a bika, mely a lánczokat viszi. A csorda záradékáúl az üszők, borjúk, juhok és kecskék következnek, meg a röfögő disznónyáj, melyet a gazda mellé fogadott kanász-bojtár tart rendben. Leghátúl halad az élelmi szerrel és szerszámmal jól megrakott szekérke (Almwagerl). Mihelyt a csorda a falu határából kiért, leszedik az állatokról a nehéz kolompokat s csak a kisebb csengettyűket és csörgőket hagyják rajtuk. Rendesen nem mindjárt a tulajdonképeni, magasabban fekvő havasi legelőre mennek, hanem egy időre csupán a cserjésekben (Ästen) telepednek meg s ott maradnak április közepétől egész május derekáig. Az ily helyeken bekerített legelők közepette kunyhók állanak. Itt marad a marha mindaddig, a míg az időjárás a felsőbb tanyákra (Niederleger) való vonúlást meg nem engedi. Ezeken áll a tulaj- donképeni havasi kunyhó, körötte elterülő tágas, gyakran a bérezek meredek