Seite - 326 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

326 Lássuk most a népviseletet. Jellemző népies férfiviselet Dél-Tirol román- jainál ma már sehol sem található. A régibb idők rikítón világos színei egészen eltűntek, s ma az egész ruházat többé-kevésbbé fakó egyszerűségű, jobbára szürke, barna vagy fekete. Hajdan az egyes völgyekben külön-külön saját férfiviselet volt, melynek minéműségéről érdekes tanúságot tesznek helyenként a búcsújáró templomok régibb fogadalmi képei. így, hogy csak néhány példát említsünk, a fleimsiek széles hajtókás, a csipőn alúl érő hosszú fehér kabátokat viseltek; gombjaik és gomblyukaik kivarrása kék vagy vörös volt. Fassában magas köcsögkalapot hordtak, mely szalaggal volt körítve s aranyszálakból szőtt bojtok függtek le róla. Melléje rendesen még virág- díszt is tűztek. Posztókabátjuk fekete vagy zöld, a mellényük skarlát-piros volt. Rövid bőrnadrágjukat fehér övvel szorították a derékukra s a harisnyáik is fehérek valának. Ünnepeken a falu zászlótartója a többiekétől némileg elütő ruházatot ölt még ma is. A Rovereto melletti Vallarsa-völgy legényei- nek száz évvel ez előtti ünneplő viselete nagyon hasonlított a Bozen melletti sarn-völgyiekéhez, ugyanis skarlát-piros rövid zekét s ugyanolyan színű mellényt, álló fehér inggallért s ingfodrot, alacsony, fekete, széles karimájú kalapot, bőrből vagy selyemből való, kivarrott övet s rövid bőrnadrágot viseltek, övükben rendesen ott volt a kés meg a pisztoly. E mellett a Vallarsában ép úgy, mint a hét német községben is általános volt régebben a puskaviselés, de fegyverőket, ha templomba mentek, az egyház falához támasztva kinn hagyták. Foglalkozásuk szerint még ma is akadnak ugyan egyes népies typikus alakok, kik egynemű mesterségükhöz alkalmazkodó s így egyöntetű, de közelebbről bajosan részletezhető ruházatban járnak. Ilyenek a köszörűsök (i molet) Rendenában, és a rendenai meg a felső-sulzvölgyi szénakaszások (i segantini'), a kik tavaszszal földmíves szerszámaikkal fölszerelve Olasz- országba költöznek s csak késő őszszel térnek vissza övéikhez, keservesen szerzett keresményükön kivűl többnyire néhány, itt ritkaság számba menő búzakenyérkét (chizzeul) is vivén haza nyalánkságúl magukkal. Ilyenek továbbá a kipusztúlhatatlan szekeresek is (carrettieri), kiket a vasútak szapo- rodása mellett is folyton látni még kétkerekű, öszvérvonta magas talyigáikkal az országútakon. Az erős csontú, viharedzett öszvérhajcsárok (mulattieri) azonban ma már kiveszőfélen vannak, s alig látni többé csücskös sipkájukra borított, széles karimájú, gyűrött kalapot és rövid zergebőrnadrágot viselő alakjaikat. Eltűnt a szurtos, vén üstfoltozó (parolot) is, a ki rendesen a