Seite - 330 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

330 Említsük meg még azt, hogy régebben majdnem általános szokás volt, legalább a Lager-völgyben, hogy a nők ünnep- és vasárnapon többnyire fekete ruhájuk fölé egy testüket tetőtől talpig leborító fehér fátyolt öltöttek, a mi azonban ma már szintén csak elvétve látható még itt-ott. A szegényebb hegyvidékeken bizony néhol az asszonyoknak sem telik a drágább bőrczipők fényűzésére; a miért is ünnepnapon csak úgy, mint hétköznap, faczipőkben járnak, melyeknek sgálmere, dambre, co spi a nevük. Van is aztán kopogás, mikor a falu szépei vasárnaponként sorjában belép- delnek a templomba s szokott helyeikre mennek. Lakóhelyük elrendezésében a ladinok a Német-Tirolban dívó építkezési módot követik, a mennyiben a parasztházak itt is részben kőből, részben fából építvék s a lakóhelyiségek a gazdaságiaktól rendszerint el vannak választva. Ellenben Olasz-Tirolban már bajos a parasztházaknak valamely uralkodó typusát meglelni, s joggal kétkedhetik az ember, vájjon egyáltalában volt-e valaha ily közös alapformájuk. Némely helyütt bolthajtásos kapualja vezet az udvarra ; földszínt vannak az istálló meg az ólak, a félszerek és fás kamrák, helyenkint egy-egy szoba meg a konyha is. A kivűl vagy belül körűifutó folyosóval, vagy erkélyekkel ellátott első emeleten több rendbeli mrnka- és lakóhelyiség mellett a szénás és szalmás csűr is jól megfér. De mindé helyiségek, az istállók kivételével, alkalom és szükség szerint könnyen át is alakíthatók, minthogy néha egy-egy házban több család is lakik együtt s még az egyetlen konyhát is meg kell osztani. Tulajdonképen jellemző része a háznak csakis a szellős, többnyire hullámos cseréppel, ritkáb- ban zsindelylyel vagy deszkával födött háztető, a mely alatt tágas padlások pótolják az esetleg hiányzó csűröket és pajtákat. A szalmafedelek ma már hovatovább ritkábbak. Festőinek ugyan elég festői, de nem a legbarátságo- sabb a falak porlepte szürkesége, a melyeken sokszor már csak alig van valamicske vakolat, nemkülönben a gyakran fölötte rozoga tetőgerendázat, meg a kivűlről a házba fölvezető meredek és többnyire igen keskeny lépcsőzet, a mely olyan, mintha nyomban össze akarna roskadni, továbbá a töredezett körfolyosón kiaggatott tarka ruhanemű s egyéb retyc-mutya, a mi még itt időnkintlátható szokott lenni. Kissé szigorúbb szóval élve, bizony piszoknak és rondaságnak is lehetne azt nevezni, a mit e házak tájékán látni, s e meg- rovást elég gyakran hallani is az erre járó idegenektől; de már ez szinte elkerülhetetlen következménye annak, hogy a lakó és gazdasági helyiségek mind egy födél alatt vannak. Akadnak ugyan külön álló parasztházak is,