Seite - 357 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

357 mon (manus). Főhangsúlyos nyílt latin e-b&\ Tirolban csak némely esetekben, és pedig, a mint látszik, reá következő u vagy i hatása folytán, de a követő mássalhangzók minősége- és mennyiségétől függetlenül válik ie. E hangtörés megvan Grödenben és Buchensteinben, de nem történik a közbenső Enneberg- ben, a miért is a grödeni iiiviärn (hibernum), piärder (perdere) szavakkal ennebergi ifivér, pérdè áll szemközt. Zárt e (latin è, íj, kivált mássalhangzótól födetlen szótagvégben, úgy, mint az éjszaki és déli francziában és a rumun- ban, többé-kevésbbé az egész ladinság területén ei- vagy ai-vé változik, mely azonban megint nem ritkán zárt vagy nyílt e-be vonódik össze; így ennebergi avei (habere), vei (verum), nei (nivem), de már avéna (avena), st'éla (* stela). Sajátszerű jelenség a nyílt vagy zárt e-nek mp, nt, ng és nc előtt 0-vá változása az éjszaki Enneberg-vidéken, mint pl. ciont (centum), tomp (tempus), arjont (argentum) ; holott nd előtt nyílt e-bc való átmenetet látunk, pl. véné (vendere), téné (tendere). A nyílt o a nyílt é'-hez hasonló magatartást tanúsít; de kettős hangzóra oszlásának föltételei nemcsak az egyes nyelvterületek szerint, hanem gyakran völgyről-völgyre változók, s Tirolban az eredeti o hang megőrzése mellett no-, ue- és oe-ra való törést eredményeznek, úgy az ennebergi cur, coeur, cür (cor), joebia (Jovia), incű, incoe, iicii (* anc hodie), pòrta (portat). Zárt o (latin ö, űj többnyire válto- zatlan marad, de v. ö. mégis ezzel az ennebergi flu (fiorem), /tirchia (furca), fùr (furnum) szavakat. A latin ü Sulzbergben, részben Nonsberg, Judicaria, az Avisio-völgy és Predazzo vidékén, meg az Enneberg nagy részében is ü felé hajlik, így az ennebergi tü (tu), plii (plus), scür (ob-scurum). Már e vázlatosan ismertetett jelenségekből, melyek még csak a magán- hangzókat érintik, eléggé kiviláglik, mily kevéssé lehet valamennyi ladin nyelvjárással közös hangtörvényekről szó. A hangtani jelenségek ugyanis többnyire völgyről-völgyre változnak, azonban mindenütt megvan ama sajátszerű hangtani törvényekben a magyarázatuk, melyek egy-egy tájszólás keretén belül szigorú következetességgel uralkodnak. Amia mássalhangzókat illeti, mindenekelőtt a román ca és ga inyhangúvá változását említjük meg, mint a ladinságnak a franczia és a provencei nyelvvel közös olyan vonását, a mely egyike a ladint az olasztól a legélesebben megkülönböztető jeleknek. Azonban az inyhangúsítás egyes fokai (chia, già; eia, ya, a) ismét mások és mások az egyes völgyek szerint, és még az is megjegyzendő, hogy az inyhang a ladinban rendesen csak a hangsúlyos szótagra szorítkozik, holott a francziában e tekintetben a hangsúly nem tesz különbséget. A mi Tirolt