Seite - 393 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

393 telők néhány éneke, melyeknek bensősége és melegsége a sokkal későbbi Gerhardt Pál énekeiével vetekedik. A hitújítás háborgó zivataraira az ellenreformatio szomorú, kietlen kora következett. Ekkor nemcsak „lutheránus" könyveket, hanem egészen közöm- bös költeményeket és ártatlan népies könyveket (minők : „Dietrich von Bern", „Ecken Ausfahrt", „Eulenspiegel", „Kaiser Octavianus", „Der deutsche Cato"), sőt még ájtatos énekeket is lefoglaltak és megégettek. Áldatlan nyomás nehezedett a lelkekre, s a halli, klauseni és schwazi dalszerető bányászok elköltöztek a tartományból. Nagy időre elfojtatott a gyermekded vidámság és igazi daloló kedv, s a német nyelvű költészet teljesen elnémúlt. Még a művelt Geizkofler Lukács német versei is többnyire csak rímes prózák, és Guarinonius Hippolyt vaskos köteteiben is vegyesen váltakozik kötött és kötetlen nyelvű előadás; Guarinonius (1571 —1654), mint főherczegi családi orvos, egy nagy terjedelmű gúnyos-oktató művet írt „Az emberi nem pusztúlásának rettenetes voltáról" („Grewel der Verwüstung des menschlichen Geschlechts"), melyből különösen a művelődéstörténet búvára ma is okúlást és szórakozást meríthet. Ez időben a próza betolakodott a drámába is. A kötetlen nyelven „Ein Schöne Comoedi Speculum vitae humanae, Auff Teutsch Ein Spiegel des Menschlichen Lebens genandt" czímmel írt első eredeti német dráma 1584-ben Innsbruckban jelent meg nyomtatásban, s szerzője Miksa császár dédunokája, Tiroli II. Ferdinánd főherczeg, kinek udvarában a dráma bőkezű ápolásra talált. Egy századdal később Károly Ferdinánd főherczeg volt a német színészetnek buzgó pártolója s az innsbrucki udvari színészek („Inspruggische Hofcomödianten") társaságát Tirolon kivűl is ismerték és kedvelték. A jezsuita collegiumokban ellenben a XVI. század második fele óta legtöbbnyire idegen — latin vagy olasz — nyelven játszottak. Latin volt a nyelvök a humanistáknak is alkalmi és pályadíjért versenyző költemé- nyeikben, melyek már ennél fogva is tágasabb körökre elidegenítőleg hatottak. Nagyon kiemelkedik e tekintetben minden más tiroli fölött a nonsvölgyi Brezből való Avancini Miklós jezsuita, ki, mint Balde, nagy mester volt latin nyelvű ódák és színművek írásában. Avancini „a Ferdinándok udvari költője s a harmincz-éves háborúban az osztrák hadsereg Tyrtaeusa" volt. Mélyen bánkódik Németország romlásán, megkapó vonásokkal ecseteli a háború borzalmait s csak a császártól remél békét és üdvöt mind az ország, mind a nép számára. Winnebacher Mihály (1656—1742) is nagy könnyű- V. 50