Seite - 419 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

419 A tudományoknál nem kisebb sikerrel ápolták e században Olasz-Tirol- ban a költészetet sem. A költők közt olyan nevek ragyognak, mint Prati, Maffei és Lutti Francziska, kikkel nemcsak szülőhazájuk, hanem az egész olasz nemzeti irodalom dicsekedhetik. Prati János 1814 január 27-dikén született Dasindóban, Judicariának egyik szegény falujában. Mikor gymnasiumi és lyceumi tanulmányait elvégezte Trientben, szüléi kívánságára a paduai egyetemre ment, hol azonban inkább a költészettel, mint a száraz jogtudománynyal foglalkozott. Mint már jogtudor eljegyezte Bassi Elizát, egy előkelő trienti kisasszonyt, ki családjával együtt minden évben Dasindo közelében töltötte a nyarat. Házi boldogsága azonban csak öt évig tartott, mert neje, kitől egyetlen leánya maradt, meghalt. Prati ekkor Paduába költözött, hol egy Velenczében valóban előfordult szerencsétlen szerelem szomorú történetét meghallván, annak alapján „Edmenegarda" czímű költeményét alkotta oly hatalmas erővel és természetességgel, hogy műve ezer meg ezer szívet megdobog- tatott s az Etschen túl is közkeletűvé lett valamennyi olasz vidéken. Innen kezdődik Pratinak, mint nagy költőnek hírneve ; de ehhez a hírnévhez csak- hamar hozzá szegődött rendes kísérője, az irigység is, mely azon kezdte, hogy — noha sikertelenül — el akarta vitatni a dasindói költőtől az eredeti- séget, majd pedig minden lelkiismereti furdalás nélkül gyanúba igyekezett keverni Pratinak egyéni és házi életét. Ö azonban ezzel nem törődött, mert tisztának érezte magát, s miután áttelepedett Milanóba, hol ünnepiesen fogadták, ott 1843-ban három kötet új költeményt adott ki „I Canti Lirici", „I Canti per il Popolo" és „Le Ballate" czímekkel, mely kötetek fényesen bizonyíták, milyen termékeny Pratinak a teremtő ereje. Prati költeményei- ben Bürgert, Goethét utánozta és más német költőket, kiket örömest olvasgatott s kik iránt ekként rótta le háláját. Balladáin Tirol régi vár- kastélyaira és szülőföldje mondáira, valamint gyermekkori élményeire vonatkozó visszaemlékezések vonúlnak át. 1844-ben adta ki „Memorie e Lacrime" czímű, szonett-alakban írt megható elegiáját és anyjának ajánlva új költeményeinek („Nuovi Canti") két kötetét. Egyéb művei még: a „Passe- giati solitarie", s „Canti politici"; továbbá három nagy költeménye: az „Armando", „Rudolfo" és „Ariberto"; egy nagyobb költői töredék, a „La battaglia d' Imera"; a „Satana e le Gracie" czímű élénk és kecses szatirai költemény; az „II Conte Riga"; a „Due Sogni", két kalandos vándorlás Görögország és Róma klasszikai világában, e remek szépségű költemények; 53*