Seite - 521 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

521 Birtokviszonyai tekintetében az Álsó-Inn-vidék, valamint a Pusterthal keleti része már jóval kedvezőbb helyzetű. Az Alsó-Inn-völgyben már koránt- sem uralkodik a földbirtoknak oly végtelen elaprózódása, mint a Felső-Inn- és a Lech-völgyben. A gazdaságilag értékesíthető földterület majdnem teljesen csupa parasztbirtok, s az állandóan lakott területen belül kisebb-nagyobb udvarházakra („Baugerechtigkeit") van tagolva, melyek az e vidékeken még ma is érvényben lévő örökösödési rend értelmében föloszthatatlanok. Az 53/4 hektárnyi föld- és rétbirtoknál kisebb gazdaságok az úgy nevezett „Söllgüter", vagyis kisbirtokok, az 53/4—1 lf/2 hektárnyiak a közepes, és a 11 f/2 hektárnál többre terjedők már a nagyobb parasztbirtokok sorába tartoznak. Szántóföldjeiken és rétjeiken kivűl e birtokok legnagyobb része rendesen nagyobb legelő-, erdő- és havasi kaszáló-részszel is rendelkezik, avagy arányos házi és alpesi legelőrész-joggal s alom- meg fa-jutalékkal a községi és állami birtokokból, a miért is az itteni gazdák átlag kétszer, sőt háromszor akkora marhaállományt is el birnak tartani, mint felső-innvölgyi sorsosaik. Természetes, hogy ezen kivűl az alsó-innvölgyi talaj nagyobb termékenységének, nemkülönben az alpesi rétek dús fűnövésének is tetemes része van a marhatenyésztést elősegítő körülményekben, a melyek itt annak kiváltképen a tenyésztéssel kapcsolatos tejgazdaság alakjában dívó kevert faját teszik lehetővé. Régebben a gazdák az alsó Inn-vidék minden részében egyedül csak marhatenyésztéssel foglalkoztak, a mire a vidéken honos szarvasmarha-fajták kiváltképen alkalmasok is valának. A legkedveltebbek voltak ezek közül a duxi és zillervölgyi fajta, továbbá az unteriandi, a mely a Kitzbücheli Ache völgyében már a valódi pinzgaui fajtába megy át. Az újabb időben a Sill-völgyből, továbbá a Brenner-hegységen túlról, az Eisack folyó forrásvidékéről előre nyomúlt borzderes, wippvölgyi marha („sterzingi") akkoriban még ép oly kevéssé volt elterjedve, mint a felső- innvölgyi, melyet ma igen gyakran találni az innsbrucki, halli, schwazi, fügeni és zelli kerületek kisebb parasztgazdaságaiban, valamint a Ziller-völgy és környéke alpesi legelőin is, a hová tejbőségük növelése végett hajtják fel azokat évenként. A szomszédos fajtáknak még mindig emelkedőben lévő bevándorlása következtében az éjszaki tartományrész legszebb alkatú szarvas- marha-fajtái, a duxi és zillervölgyi, tetemesen meggyérültek, sőt részben egészen ki is szorúltak, úgy, hogy mai állományuk épen nem alkot már nagyobb és egységes tenyésztési-területeket, hanem egyes apróbb tömegek- ben találhatók föl szórványosan, melyek nagy részt a teljes kipusztúlás V. 66