Seite - 556 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

556 helyeken foglalkoznak vele, a hol a lakosság tetemes százaléka olasz nyelvű, mint például Salurn-, Branzoll-, Leifers-, Gargazonban, stb. E sajátszerű jelenség mindenesetre szoros összefüggésben van az olasz és a német lakosság különböző életmódjával, szokásaival és hagyományos erkölcseivel. A selyemtermesztésnek Dél-Tirolba való bevitelét illetőleg csak igen kevés történeti adatunk van. Az első eperfákat állítólag a velenczei köz- társaság fönhatósága alatt, 1416-ban ültették Rovereto város kerületében. Loredano Lőrincz velenczei dogénak egy rendeletéből kitetszik, hogy Alában, a mely akkor tájt szintén a velenczei köztársasághoz tartozott, 1505-ben már meglehetősen kiterjedt selyemtenyésztés virágzott. 1548-ban keletkezett a mai Dél-Tirol területén az első selyemfonó gyár. Trientben a selyem tenyésztés csak később honosúlt meg, minthogy a herczegpüspökök e városa kevésbbé volt fogékony ipari és kereskedelmi mozgalmak iránt, mint Rovereto, Ala és Riva. A Nons-völgyben csak e század elején, Primieróban pedig épenséggel csak 1860-ban kezdtek vele foglalkozni. 1667-ben a selyemtermesztés különben már annyira el volt terjedve s a gubó-termés oly tetemes volt, hogy Rovereto községe évi árszabás elrendelését látta szükségesnek, a mely nem volt ugyan törvény erejével kötelező, de mégis irányadóul szolgált a gubó-kereskedelemben. Tirol selyemtenyésztése 1848 és 1852 között érte el virágzása tető- pontját. Ekkor tájt kétségtelenül a legfontosabb keresetága volt a tartomány olasz nyelvű részének. A „mag", vagyis a selyemhernyó petéje minden nagyobb vesződség és gondozás nélkül könnyen volt kapható s rendesen maguk a parasztasszonyok tartották készletben; az eredmény egészen biztos volt úgy, hogy a termelő rendesen még az évi tenyészidő lejárta előtt könnyen túladhatott rajta; minden faluban dolgozott a nyári és őszi hónapokon át legalább egy-két kisebb selyemfonó gép, még pedig többnyire künn a szabad ég alatt; minden felé hallatszott a gombolyítók duruzsolása s a fonó lányok víg danája. A negyvenes évek átlagos gubó-termését Staffier (Tirol und Vorarlberg, 1848) egészben 5,367.000 kis, vagyis 3,220.000 bécsi fontra becsüli, a mi 1,803.312 kilogrammal egyenlő. Ebből 974.600 bécsi font Rovereto kerületére, 2,144.250 pedig a trientire esett, míg Német-Tirolra csak 101.250 bécsi font, a miből 50.000 a kalterni, 30.000 a neumarkti kerü- letre és 250 font Brixenre jut. 1852-ben a gubó-termés 3,713.930 fontra, vagyis 2 millió kilogrammnál többre rúgott.