Seite - 579 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Band 13/2

579 testalkatúak és különböző színekben mindenütt találhatók. Borzebek a vastag hórétegek miatt vadászatra ritkán használhatók. A siket- és nyirfajdokat dürgéskor lövik, a többi szárnyasokat különösen a városok közelében vadászszák szorgalmasan, vizslákkal hajtatják föl, vagy pedig alkalom-adtán puskával ejtik el. Halászatra alkalmas vizek Tirolban és Vorarlbergben szép számmal vannak s a Rajna, a Duna és az Etsch folyamvidékéhez tartoznak. Az egész tartományban ismeretes 46 halfaj közül 16 mind a három folyamvidék vizeiben előfordúl. Ilyenek: a sügér, a kolty vagy kutyahal, a potyka, a czompó vagy czigányhal, a géb, a timalykó, a pisztráng, a galócza, a csuka és a csík. A Rajna vidékének és a Boden-tónak jellemző halai : a téli és vad maréna. A Duna folyamvidékének jellemző halai : a dunai galócza (Salmo hucho), a paducz (Chondrostoma Rysela) és ennek egy más változata. A Rajna és Duna folyamvidékének közös halfajai közé tartoznak : a menyhal, a márna, a dévérkeszeg (Abramis brama), a vörösszárnyú konczér (Leuciscus rutilus), a szélhajtó küsz (Alburnus lucidus), a pohos keszeg, a paducz. Az Etsch, valamint a Sarca, a Garda-tó és a Brenta jellemző halai közül nevezetesek : a nyálkáshal (Blennius vulgaris), a tavi márna (Barbus plebejus), a fehéres küsz (Alburnus alborella), a kis aula-konczér vagy „Bruffolou (Leuciscus aula), a nagy „Pigo44-konczér (Leuciscus pigus), a fekete nagy fejű domolykó vagy „Cavedana" (Squalius cephalus var. cavedanus), a kis „Vairone"-csábak (Telestes muticellus, var. Savignyi), a kis genei paducz vagy „Lasea" (Chondrostoma Genei) és a „Savetta" paducz (Chondrostoma söetta); a Garda-tó jellemző hala: a Carpione (Tario carpio). Az Etsch- és Rajna-vidék közös halfajai : a durbancs és az angolna. A Duna és az Etsch folyamvidékéhez tartozó vizek közös hala az ingola vagy orsóhal. Jellemző, hogy az éjszaki és déli folyamvidékhez tartozó néhány halfaj sajátságos alak-, szín- és rajzolatbeli eltéréseket mutat. így pl. a délvidéki pisztrángon héber íráshoz hasonló márványos rajzok vehetők észre, míg az éjszaki vidék pisztrángjainál fehéres, aranysárga, vagy feketés alapszínen oldalt többé-kevésbbé vörhenyes, néha rézvörös, hátukon pedig fekete foltok vannak. Újabb időben haltenyésztő intézetek, halász-egyesületek és magá- nosok sokat fáradoztak azon, hogy az évek hosszú során át űzött rosz gazdálkodás folytán lehanyatlott halászatnak újabb lendületet adjanak, 73*