Seite - 254 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (1), Band 14/1

254 hozományul. 1322-ben IV. Lajos királytól a hadi segítségért, melyet neki a mühldorfi csatában nyújtott, 20.000 márka értékben zálogúl megkapta Egert és vidékét, 1327-ben és 1329-ben a legtöbb sziléziai herczeggel elismertette hűbér-uraságát, 1329-ben megszerzé Görlitzet, 1335-ben Boroszló herczeg- séget, 1346-ban Laubant és Zittaut. Ellenben múlékonyak voltak Felső- Olaszországban tett szerzeményei, hol 133 l-ben a bel viszályba merült városok egész sora reá ruházta a fő hatalmat. Ép így csakhamar elveszett Tirol, melyet János hasonnevű fia házasság utján 1335-ben szerzett, de már 1341-ben elvesztett. János király VI. Kelemen pápa támogatásával kivitte, hogy nem sokára, 1346 július 1 l-én a német választó fejedelmek többsége legidősebb fiát, IV. Károlyt választotta római királylyá. Kevéssel később János, ki IV. Fülöp franczia királynak segítségére ment III. Eduárd angol király ellen, a crecyi véres csatában vaksága daczára a küzdők legsűrűbb tömegébe vezettette magát s ott mint „a lovagság koronája44 (így nevezte III. Eduárd király) elesett. Csehországban János sohasem érezte magát igazán otthonosan; sokkal szívesebben időzött grófságában, Luxemburgban, vagy a franczia udvarban s részt vett a lotharingiai és rajnai fejedelmek küzdelmeiben. Csehországot csak pénzforrásúi tekinté dinasztikus terveihez, háborúihoz és mulatságaihoz; ezek közé a kiválóan fényes lovagi tornák tartoztak, melyeket messze földön fölkeresett és saját költségén is rendezett. A cseh trónt fia, Károly örökölte, a ki mint római király e néven negyedik. 1316-ban született Prágában, 1323—30 közt a fényes franczia udvarban neveltetett még pedig nem csupán nemes lovagi módon, hanem a tudományokban, sőt a hittudományban is. Tanítói közt volt az eszes Pierre de Rosiers, fécampi apát, a ki később mint VI. Kelemen a pápai székre jutott s Károlynak római királylyá való választását kivitte. 1334-ben és 1335-ben Károly, kit atyja Morvaország őrgrófjának nevezett ki, mint főkapitány először vezette Csehország legfőbb közigazgatását. Már akkor tisztán állt előtte a czél, hogy a cseh királyi hatalmat, melyet a Píemyslek kihalta óta a nemesség sokszorosan korlátolt és csorbított, ismét erőssé és tiszteletet parancsolóvá kell tenni. Ezt úgy vélte a legbiztosabban elérhetni, ha a koronának nagyon megapadt anyagi segélyforrásait szaporítja; először is az egészen elveszett koronajavakat visszaváltja a főurak kezéből, kikről Károly önéletrajzában azt mondja, „hogy zsarnokokká lettek s a királyt semmibe sem vették, mert magok közt osztották föl az országot44. 1338 óta Károly atyja mellett társuralkodó volt Csehországban s a pápánál való közben-