Seite - 278 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (1), Band 14/1

276 Boroszlóban támadt. Ez ellenállás nem csupán vallási, hanem politikai okok- ban is gyökerezett, s a boroszlóiak annyira belehevűltek az ellenzékiségbe, hogy a józan megfontolás teljes lehetetlenséggé vált. Györgyöt „második Nérónak, ragadozó farkasnak, a nagy sárkánynak" nevezték s leginkább e szenvedélyes kitörések okozták, hogy György királylyá választásából csakhamar új vallás- és polgárháború támadt. Egy pillanatig úgy látszott ugyan, hogy békésen végződik el minden. 1458 május 7-én Ágoston győri püspök Györgyöt ünnepélyesen megkoronázta; koronázás előtt azonban esküt kellett tennie, melynek tartalma olyan volt, hogy megengedte a föltevést, mintha György szakított volna a huszitasággal. De lehetséges egy másik magyarázat is, sőt kétségtelennek látszik, hogy az esküminta mindkét párt szándékával egyezően nyert olyan fogalmazást, hogy valamint Magyarország katholikus püspökei, kik elfogadták, akképen a huszita György is, ki a szerint tett esküt, azt a szükséglethez képest értelmezhessék. Kevéssel a koronázás után III. Frigyes császár is elismerte Györgyöt s Brünnben a hagyományos módon beiktatta a cseh hűbérbe és a választó- fejedelmi méltóságba; még az újonnan választott II. Pius pápa is egyet- értésben élt Györgygyei s intette a sziléziaiakat, hagyják abba az ellenállást. Uralkodásának ez első, nyugodt időszakában Csehország beldolgait illetőleg György király elvitázhatatlan érdemet szerzett, még pedig oly mértékben, hogy már kortársai úgy dicsőítették, mint IV. Károly után első fölvirágoztatóját az országnak. A teljes jogbiztonság mellett, melyet a bíróságok és közigazgatási hivatalnokok tekintélyének újabb megszilárdulá- sával alkotott, kereskedés és ipar fejlődésnek indúlt, tudományos és művészeti törekvések megint föllendültek, s a prágai egyetem, mely a huszita bonyo- dalmak alatt nagyot hanyatlott, új életre ébredt. György király kormányzatában főleg a kis nemességre s a polgárságra támaszkodott; az urak irányában a legnagyobb óvatossággal és igazsággal járt ugyan el, de legkevésbbé sem tűrte a királyi hatalom további korlá- tozását, mihez a főúri nemzetségek fejeinek nagy kedvök lett volna. György akkor azon általánosan elismert alapon állt, hogy az állam üdvös fejlődése az uralkodói hatalomnak az oligarchák törekvéseivel szemben való megszilár- dításától függ. Nagyon elősegítette reformjait az, hogy a vallás dolgában a nép nagy többsége vele tartott. Ő maga talán nem vonakodott volna az utraquismussal szakítani. De ha ezt teszi, megdőlt volna a támasz, melyen hatalma nyugodott, és még sem érte volna el azt, a mire Róma törekedett: