Seite - 294 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

294 Élete vége felé Ferdinánd, ki 1556-ban német császárrá is lett, s a cseh ügyeknek most még kevésbbé szentelhette magát, mint annak előtte, hasonnevű fiát, Ferdinánd főherczeget tette Csehország helytartójává. Cseh- országban folyt le annak a szerelmi regénynek nagyobb része is, mely ezt a főherczeget oly ismertté tette; a szép Welser Filippina ugyanis tíz évig volt vendége nagynénjének, Loksan Katalinnak Breznitz kastélyban, s ez a kastély volt a szép augsburgi nő és a főherczeg titkos találkáinak helye, míg végre 1557-ben a papi áldás örökre nem egyesíté az ifjú párt s valamivel később Ferdinánd császár is bele nem egyezett a házasságba. Ferdinánd főherczeg különben szigorúan katholikus volt és a vallás dolgában egészen atyja szellemében működött. A művészet iránti érzéket, melyet a főherczeg később mint Tirol kormányzója tanúsított, már cseh helytartó korában is kimutatta, mint az általa Prága közelében épített „Sternu nevű kéjlak bizonyítja. Ferdinánd császár hosszú, dicsőséges és sok tekintetben sikeres ural- kodás után 1564-ben húnyt el. Holttestét Prágába szállították és még 1547-ben meghalt neje, Anna mellé temették a Vida-egyházban. Most is ott nyugszik, még pedig pompás márvány síremlék alatt, melyen a császár, neje, meg fia és utóda, II. Miksa, alakjai láthatók. II. Miksa trónra lépte elé összes országaiban feszült várakozással néztek, mert abban a hírben állt, hogy titokban protestáns. Ez okból a cseh protestánsok is nagy reményeket tápláltak; de Ferdinánd császár halálával az egyházi ügyekben már azért sem állt be nyomban változás, mert néhány évig Miksa is meghagyta fivérét, Ferdinánd főherczeget, a cseh helytartói állásban. Mikor azonban II. Miksa személyesen átvette az ország kormány- zatát, a protestánsok elérkezettnek látták az időt helyzetük gyökeres és állandó javítására. Az ősi „utraquista" név alatt tényleg teljes vallásszabadság- nak örvendtek ugyan, de tudatában voltak annak, hogy hitvallásuk egyáltalán nem az ó-utraquista többé s így folyton attól kellett félniök, hogy valamely, irántuk rosz indúlatú kormány e körülmény fölhasználásával elvonja tőlük az eddig élvezett védelmet. Oda törekedtek tehát, hogy a vallásszabadságot, melyet addig a régi utraquista hitvallás alapján élveztek, új, lutheránus, sőt kálvinista színezetű hitvallásuknak is biztosítsák. Ehhez járúlt, hogy, mint föntebb említettük, Ferdinánd uralkodása végső éveiben megvonta a rendektől az utraquista consistorium tagjai kinevezésének jogát. Ezzel elvonta a rendektől azt a lehetőséget, hogy ezen