Seite - 329 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

329 séges eszközöket, mikor nemcsak a béke első éveiben, hanem azután is állandóan oly nagy volt a pénz szűke, hogy még a hivatalnokok és tanárok fizetésének hátralékait sem birták kifizetni? Hogyan pótolhatta volna a háborús években elmulasztottakat, mikor minduntalan új bonyodalmak támadtak s újra meg újra kitört a háború hol a törökkel, hol a francziával? Mint másutt, úgy Csehországban sem voltak az államhatalomnak, noha a legmesszebb menő jogosítványokkal volt fölruházva, saját hivatalnokai, hogy akaratát gyorsan és biztosan érvényre emelje. A rendi kormány- szervezet most is fennállt, mint annak előtte, de üdvöset alkotni nem tudott. Az országgyűlésnek alig volt valami fontossága és kezdeményező joga, melyet III. Ferdinánd 1640-ben a rendektől elvont, a legcsekélyebb szín- vonalra szállott volt. Ha a rendek a császár előterjesztéseit az ő akarata szerint intézték el, „csak akkor szabad s előbb nem — mondá a császár — apróbb ügyekben, melyek személyünket, felségünket, tekintélyünket és jogainkat nem érintik, egymás közt tanácskozniok"; de „mielőtt efféle tanácskozásokat megkezdenek, azt előbb nekünk, ha helyben vagyunk, vagy országgyűlési biztosainknak tartoznak bejelenteni". Ez időszakban csaknem teljesen üres formasággá satnyúlt az adó- megszavazás joga is, sőt a rendektől elvileg megtagadták e jogot. Még III. Ferdinánd kötelezé a rendeket, hogy az általuk kezelt adókról szoros számadást tegyenek. I. Lipót császár pedig ismételten egyszerű „nyomtatott pátensekkel" vetette ki a cseh országgyűlésre az adót, sőt alkalmilag a császár (1694 február 26) kereken kimondta, hogy mint uralkodó király „omni jurett föl van jogosítva, hogy cseh örökös országaira szükség esetén egyszerűen kivesse az adót, s hogy csupán kegyelemből történik, ha az adót a régi alkotmány értelmében az országgyűléstől kéri; felségjoga „in publicis tributis" korlátolva ezzel legkevésbbé sincs. De hogy is kelhettek volna Csehország akkori rendei az ország jogainak védelmére, mikor a papság oly rendkívül le volt a koronának kötelezve, a városok 1547 óta függő állapotban voltak, s csak a nemességnek volt némi szabadsága! Hanem ez a nemesség, mint minden, a kor és a körül- mények hatalmának hódolt; egész múltjánál fogva idegen volt az ország, annak története és lakossága iránt, mindenek előtt az uralkodó házra s az összállamra irányozta tekintetét, a melyeknek a nemesek közül többen kiváló szolgálatokat tettek. Ezek közül elég itt winterbergi Kaplir (Käppier), gróf Schlick és Lobkowitz Keresztély tábornokokra, az államférfiak és Cs. 42