Seite - 406 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

406 A vak hősről sok monda él a nép ajkán, melyek elregélik, hogy egy tölgyfa tövében született; mint vesztette el utóbb a szemevilágát, mint verte le még vakon is ellenfeleit csellel és hadi fortélylyal, mint rombolta le ellenségei várait s mint lelte végűi halálát megint egy tölgyfa árnyékában. Hadi tettei mélyen bevésődtek a nép emlékezetébe. Még ma is mutogatják nemcsak születése és halála helyét, hanem azt is, a hol táborozott, a fát, a mely alatt megpihent, vagy étkezett. Ezért a legkülönbözőbb vidékeken majd egy-egy Zizka-sziklával, majd egy Zizka asztalával, vagy egy Zizka-hárssal talál- kozunk. A csodálatos erejébe vetett hit egész a babonáig nőtt, a mi abból is kitetszik, hogy a születése helyéül híres tölgyfához messze vidékről is elzarándokolt a nép, hogy róla egy galyat törjön, a fájából balta-, vagy kalapácsnyelet faragjon magának, abban a hitben, hogy az ily nyelű szerszá- mokkal nagyobbat, erősebbet lehet ütni, jobban lehet vágni. A Zizka bőrével bevont dob, a melynek már a hallatára is megfutamodtak a keresztesek, vagy Csehország más ellenségei, szintén ismeretes a cseh nép mondáiban; de ennek aligha maga a nép a szerzője, hanem csak Aeneas Silvius króniká- jából merítette Hájek, e monda elterjesztője. A fehér-hegyi csata után következett vallási villongások idejéről emlé- kezik a Rózsamezőről szóló és keleti Csehországból eredő monda. Leitomischl közelében, a mely valaha a cseh testvérek legnevezetesb városa volt, Morasitz falu mögött az erdő szélén, szántóföldek közt egy kis rét terűi, a melyen sajátszerű, rendesen júniusban nyíló rózsákkal ékes alacsony bokrok virúlnak. Szobában, cserépbe ültetve e rózsák nem élnek meg. A monda szerint e helyütt gyülekeztek egybe az egész vidék cseh testvérei, mielőtt szám- kivetésbe mentek. Itt imádkoztak utoljára együtt s ájtatosságuk végeztével az arany áldozókelyhet elásván, elbúcsúztak hazájuktól. S azóta teremnek e réten az említett sötétpiros rózsák, és a későbbi nemzedékek szent kegyelete oly nagy volt ez emlékezetes hely iránt, hogy rá sem igen mertek lépni. A ki pedig mégis elég vakmerő volt e kegyelettel daczolni, az keservesen meglakolt érte, mint az a paraszt, a kinek a lovai, mikor a rétet föl akarta szántani, megbénúltak. Egy másiknak meg, a ki már föl is szántotta egy darabját és lent vetett belé, a rajta termett len szárítása közben elégett a lánya. Ez a Rózsarét eleinte csak a közeli környék előtt volt ismeretes. Annál nagyobb csodálatot keltett, hogy 1813-ban, mikor a Napoleon ellen vonúló orosz csapatok erre jártak, néhány orosz tiszt a Rózsarét felől tuda- kozódott. S mikor megmutatták nekik a helyet, letérdeltek, térden csúsztak