Seite - 469 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

469 fiyomott helyzetéből magyarázza. Ehhez azonban mégis némi szó fér talán. Az epikus dalnál már a tárgy természetével jár a komoly, borongóbb hangúlat a nélkül, hogy politikai okokban kellene magyarázatát keresnünk. A csehek lyrai dala ellenben más szláv törzsekétől, pl. a kis-orosz dumy-któl nagyon is eltérőleg sokoldalú változatosságával és élénkségével tűnik ki s egész skálája megvan benne az érzéseknek, a mely a mélabús bánatosan kezdődve, a vidámon, sőt kicsapongón végződik. Ha a szerelmi dalok közt — már pedig ezek vannak itt is, mint más népeknél, nagy többségben — gyakoriak a kielégítetlen vágy, viszonzatlan szerelem, elvesztett boldogság miatti bánatot kifejezők : az elég könnyen érthető és egyebütt, sőt a műköltészetben sincs másképen. Ebből magyarázható a sok <*-val felsóhajtó dal, a melyekre Neruda, mint állítása bizonyságaira hivatkozik. Ezen O^-hal (a csehben Ach-hal) kezdődő dalok közt leghíresebb az, mely az özvegy emberhez erőltetett leány panaszát (Oh, nem ez, nem ez az, a mi engem boldogít) tartalmazza. VA dal az egymástól elszakított szerelmesek fájdalmas búcsúzásával végződik. Néha azonban a legény elég hamar megvigasztalódik. Alig vált el kedvesétől a „zöld fa alatt", kimegy az erdőre, ott egy verset hangosan elkesereg, aztán hirtelen félre csapja a kalapját (klobouk na stranu) s felkiált: „Ej haj, feledem a leányt s megint víg leszek!" A hűség és állhatatosság különben sem nagyon bántja a legényt (mládenec) a népdalban. Az egyik példáúl haldokolva ezt iratja a sírkövére: „Itt nyugszik egy ifjú teste, ki a lányokat szerette. Erre járó szép szűzecskék, imádkozzatok érette." Ha a leány kiadja neki az útat, hetykén félre csapja a süvegét s azzal más után néz, hisz „a nap nem csak egy virágra süt", „van leány elég, mint bogyó a borókabokron". Ha pedig a leányban van a hiba, ha csapodár, szeszélyes, „czifra Kata" : akkor azzal a jámbor óhajtással válik el tőle a legény, hogy „az Isten nyila üssön minden hamis leánynak a szívébe". Vigaszt ilyenkor is könnyen talál: „Tövis közül nem kell nekem a rózsa, Hamis lánynyal többé nem állok szóba." Vagy pedig: „Utánad, lelkem, könnyen füttyentek egyet!" Sokkal ritkább a népdalban, — mint már a női természettel is egyezőbb, — hogy a leány is könnyen és hamar vigasztalódik. De erre is akad példa. Példáúl a legény háborúba megy. A leány azzal bocsátja el, hogy „biz én nem masérozok utánad". Még könnyebben veszi a leány a dolgot akkor, ha a legény más leányért hagyja őt cserben, mint pl. az „Úgy-e, úgy-e, messze néked most