Seite - 544 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

544 E kegyeletnek részben a halott hűségesen ápolt emléke, részben pedig az a jámbor félelem is az oka, a melylyel a túlvilág lakóit tisztelik s azon igyekeznek, hogy őket, ha már testileg nem vehetnek részt az ünnepi örömben, legalább e megemlékezéssel engeszteljék és elégítsék ki. S így aztán megtörténik, hogy ugyanazok a zenészek, legények és leányok, a kik vasárnap a templomból egyenest a korcsmába siettek, hogy ott tüstént víg tánczra perdűljenek, hétfőn a tarka ünneplő ruháikban a korcsmából megint egyenest a templomba, onnan pedig a temetőbe mennek s ott halottaik síijaira borúivá, bánatos áhítattal imádkoznak. Azok a nyilvános népjátékok, a melyek ezelőtt a búcsú hétfőjén délután szokásban voltak, mint a „vén menyasszony" lakodalmas menete, a kakas- ütés (a mely az ősgermán kakas-áldozat emléke), a „macskadobás" és egyéb hasonlók, ma már kiveszőfélen vannak. Az Elbe vidékén (az ú. n. Alföldön) a koslevetés („Bockstürzen") is divott, mely szokás a határos szláv környékről került az ottani németséghez. Reichenbergben július 25-én tartották és a hajdani vallásháborúkra, a pogányok ledobására való visszaemlékezést véltek benne látni. Végűi még a búcsúnapi „útczázás"-t („Kirmessgossotnen") kell említenünk, mely az Eger középtáján, főleg Kaaden város környékén a búcsú keddjén volt szokásban és abban állott, hogy a legénytársaságok zenével, vagy a nélkül s egy pojáczát, meg egy vénasszonyt fogva közre, a ki háti kasában vitte az urát, végigjárták a falu útczáit és mindenféle bohóságot vittek végbe, utoljára pedig a kőrútjukon összeszedett adományokat a korcsmában elköltötték s eltánczolták. Szép kifejlődésre jutottak a tulaj donképen i gazdasági népszokások is Csehország német vidékein, a melyek a földmívelés számára mindenkor hálás talajjal kínálkoztak. Valamint benső családi életében, úgy a gazdasági munkák fontosabbjainál és a gazdasági évkör minden nevezetesb időpontján szívesen gyakorolja a csehországi német földmívelő nép atyáinak ősi szoká- sait. A mikor az ekével először mennek ki tavasz elején a földekre, egy tojást (a termékenység jelképét), meg egy darab kenyeret tesznek az eke tengelye alá (felső Eger-vidék), hazatéréskor pedig az ekét hajtó bérest vízzel öntik le, hogy a vetés ne legyen az éven át termékenyítő eső híjjával (Saaz környéke). Általánosan elteijedt szokás, hogy az előbbi aratás idejéről félre tett s megőrzött kalászt dugnak tavaszszal a földbe, hogy annak ki csírázásából megtudják, korán, később, vagy nagyon későn lesz-e tanácsos a vetést meg- kezdeni. Vetésnél a második barázdasort kell előbb bevetni, különben eljő