Seite - 589 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

589 semmivel sem maradtak el a nép mögött s olyan tetszést arattak, kivált egyes történelmi személyekre és helyekre vonatkozó mondáikkal, hogy még komoly történetíróknak is számba kellett azokat venniök, a mi által egyes regeszeru hagyományok, melyeknek különben legfölebb egy-egy ember- öltőre számítható fönmaradást tulajdonítana az ember, évszázadokon át megmaradtak az utókor dédelgető emlékezetében. E jelesb regényes mondák közül való s több százados életű a fehér asszony mondája, mely nemcsak a Cseh-erdőnek, hanem egész Csehországnak legkiválóbb várába vezet bennünket. Ez a krumaui herczegek várkastélya, mely a prágai Hradsin után az első az országban s annak valamennyi úri kastélyát nagyon fölülmúlja úgy fényével és korával, mint festői fekvése tekintetében. E várról a következő mondát olvassuk annak krónikájában: 1449. esztendőben, a Szent Márton napja előtti vasárnapon trombita- és dobszó hangzott s vidám újjongás hirdette a krumaui várnak ékes lovagokkal és nemes hölgyekkel teli fényes termeiből az egész környéknek, hogy a vár ura, Rosenbergi II. Ulrik, a másodszülött leányának, Bertának, menyegzőjét lakja a magával egyenrangú főurak társaságában, kiknek ragyogó pompája vetélkedett a nagy hatalmú háziúréval. A vőlegény Liechtenstein János volt, Nikolsburg ura, ki akkori főúri szokás szerint csupán az apjától kérte meg a menyasszony kezét, nem sokat törődve a választottjának beleegyezésével és szíve hajlandóságával. Pedig Berta már a derék s vitéz Sternberg Péternek adta a szívét, ki boldogító viszontszere- lemmel égett iránta. De Berta sorsát megpecsételte a kor rideg társadalmi szokása s oltár elé erőltették a leányt, ki ez emlékezetes napon ki is mondotta ott a végzetes „igen" szót. Nem is lett a dolognak jó vége. Mindjárt a lakodalom alatt, míg a vendégek a dúsan megrakott asztaloknál ülve vigadtak a fényes ünnepélyen, oly jelenet fordúlt elő, a mely hirtelen félbe szakította a díszes mulatságot. A vőlegény ugyanis azon érte imént vele összeesketett aráját, hogy egy szobácskában — egyébiránt egész tisztességgel — búcsúzott a szíve választottjától, kit örökre el kelle hagynia. A durvaságáról hírhedt férj dühös féltékenységre lobbanva s amúgy is bortól hevült indúlatban a vetélytársát az ablakból a vár alatt folyó Moldavába akarta lökni, a miben csak a dulakodásra elősiető vendégsereg gátolta meg; a nagy zaj és botrány azonnal véget vetett a lakodalmi vigalomnak, melyről szegett kedvvel lovagoltak haza váraikba a megzavart vendégek, míg a boszúvágytól égő s a féltékenységből kínzott Liechtenstein báró már másnap reggel magával