Seite - 592 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

592 ruhában s kötényben, a fején fátyolos főkötőt s a nyakán fodros gallért viselve jár körűi, és a mit az arczából a fátyol el nem takar, az holthalavány. Övéről kulcscsomó függ alá, melyet erősen rázogat, ha valami neki nem tetszőt lát. Ily módon le is festette egy bátor festő abban a teremben, a hol legtöbbször látták. Ugyanily ruhában és alakban látták nem sokkal később a neuhausi vásártéren az éheztető börtön düledező tornyának ablakában, fényes déli időben; majd a Rosenberg család és rokonsága legtöbb várában is meg-megjelent a „fehér asszony", a mint ezentúl a ruhájáról nevezték. Ha a családban gyermek született, a fehér asszony örömének jelét adva járt-kelt az illető házban s szorgos háziasszony módjára sürgölődött és rázo- gatta a kulcscsomóját; ha pedig a dajka elaludt a gyermek mellett, ő vette át kezéből a gyermeket, ő ápolgatta és csicsígatta, halkan dúdolva neki, alá s föl járva véle a szobában. A Rosenbergek és atyafiságuk családjaiban bekövetkezendő haláleseteket is előre megjelentette az által, hogy ilyenkor szomorú ábrázatú volt s fekete fátyolt és keztyűt viselt. Nem szívesen látta, ha az ő korabeli házi bútorokon valami változtatást tettek a szobákban; ilyenkor izgatottan futkosott alá s föl, az ablakok pedig akkora robajjal pattantak föl, mintha szélvész csapta volna ki őket, ha pedig valaki mégis hozzá mert nyúlni az illető tárgyhoz, a fehér asszony hirtelen óriási nagyságúvá nőtt előtte . . . Káromkodást hallva, elkomorúlt az arcza s követ dobott, vagy a mi épen a keze ügyébe esett, a szitkozódó után. A szegényeket és szűkölködőket holta után is csak úgy szerette, mint éle- tében, s ha ínséges vagy háborús időben a szegények „édes kásáw-ját elmulasztották kiosztani, vagy nagyon fukarúl mérték ki, akkor a következő éjjel nem volt nyugta a várkastélynak, a kisértet zsörtölődve járta körűi a szobákat, haragosan rázogatta a kulcsait, fölczibálta álmukból az alvókat, csapkodta az ajtókat s összetörte a tálakat, a melyek a lakománál üresen maradtak . . . Rosenberg Wok Péternek, a család utolsó sarjának szüle- tésekor, 1539-ben, majdnem naponként megjelent a fehér asszony a krumaui várban és nagy gondoskodást tanúsított picziny unokája iránt. Egy napon a gyermek dajkája kiment a szobából s mikor visszatért, a fehér asszony karjaiban találta a síró csecsemőt, a mint ezt csitítgatta. A dajka erre durva szóval támadt rá a szellemre s kikapta kezéből a kisdedet. Ekkor a fehér asszony haragos tekintetet vetett rá s halkan ugyan, de érthető szóval ezeket mondá: „Hálátlan! Az én közbenjárásomra kerültél e házba s ime most ki akarsz engem őseim termeiből űzni ? Jelentsd meg e fiúcska apjának,