Seite - 594 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

594 hogy valami jót tegyen, nevezetesen, hogy a szegényeken és szerencsétleneken segítsen. Az édes kása jótéteményét azzal biztosította további időkre is, hogy a neuhausi várban nagy kincset födözött föl, a mely lehetővé tette a tulaj- donosnak, Joachim Ulrichnak, hogy azontúl ez évenként ismétlődő lakomát többé ne a saját zsebéből kelljen fizetnie . . . Egyszer a Liechtensteinok nemzetségének egy papi rendű fiatal sarjadéka tért be a neuhausi kastélyba. Hálóhelyűi egy nagy termet jelöltek ki számára, a melynek falai tele voltak aggatva a család őseinek képeivel. Az ifjú vendég elalvás előtt mélyen elmerült e képek szemléletébe, s köztük kiváltképen az ragadta meg a figyelmét, a mely egy lassan haladó nászmenetet ábrázolt. A vőlegény daliás alakú volt, de arczán mintha titkolt boszúság kaján keserűsége látszott volna, ellenben a menyasszony karcsú liliomalakjának kedvességére mély szívfájdalom árnya borúit. Egyszer csak úgy tetszett a képtől majdnem egészen elbűvölt vendégnek, mintha szelíd holdvilág fénye ömlenék el rajta, s ime, hirtelen kigyuladtak a terem összes fali és függő csillárai. A vőlegény daczos vonásai erre valamivel engesztelékenyebb s halványabb színben tűntek föl, a menyasszony pedig, a ki nem volt más, mint Rosenberg Berta, teljesen kilépett a képből s követte őt a vőlegénye, Liechtenstein János is. Papi rendű dédunokája azon kérdésére, hogy mi a kívánsága, alig hallható hangon így szólt az ős: „Nincs nyugtom a sírban a feleségem miatt, a kiről életemben azt hittem, hogy súlyosan vétett házam becsülete ellen". A pap közelebbi magyarázatokat kért s ezek után jámbor intelmeket intézett a panaszkodó lélekhez, föltárván előtte az alaptalan gyanúsítás bűnös méltatlanságát, majd csendes, buzgó imába merült, ennek végeztével pedig őseinek kezeit békéltetőn egymásba kulcsolta s rázendítette a „Téged, Isten, dicsérünk" hálazsolozsmát, melybe a kiengesztelt házasfelek is belevegyültek halk énekükkel. Aztán Berta így szólt unokájához: „Tettedért meg fogod kapni Istentől jutalmadat s nem sokára te is velünk léssz!" Ezzel a két haza járó lélek eltűnt, s azóta nem látták többé Bertát a „fehér asszony" képében kisérteni. A kreuzbergi csodatev'ó kép. 1460-ban élt Krumau városában egy Hollenhammer nevű rézmíves, kinek a mesterségéhez sok ócska rézre lévén szüksége, ezérczből olykor nagyobb készletet szokott összevásárolni. Egyszer, a mint ily nagyobb bevásárlás után megint javában olvasztotta kohójában a rezet, s az érez már jóformán mind megolvadt, azt vette észre, hogy a forró folyós érez színén még mindig ott úszik egy szilárd rög, a mely sehogy sem akar megolvadni. Azt hivén, hogy ezúttal rászedték a vételnél, közelebbről