Seite - 596 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

596 kolostori czellájába. Megerősödve, megvigasztalódva s minden gyötrő kétel- kedés ellen fölvértezve ért haza; de ime, a kolostorban ez alatt minden teljesen megváltozott; ő maga is mássá lett testben s lélekben; senki sem ismert rá a törődött aggastyánban, sőt a nyelvét sem értette senki; mert, míg a madárkák dalát hallgatta, egy egész évszázad suhant el fölötte. A klencini fellegvár Lucifer-mondája. A régi várakat és romokat szereti a nép borzalmas mondák színterévé tenni. így van ez a Cseh-erdőben is, melynek ily féle mondái közül példaképen csak kettőt kívánunk fölemlíteni. Az egyik az a Lucifer-monda, a mely igen hozzáülik a klenaui vár borzalmas romjához, hol a vár kegyetlen ura a hét ölnyi mélységű várbörtön sötétjében éhhalállal vesztette el boszújának áldozatait. Valamennyi várúrnál kegyet- lenebbül garázdálkodott a szörnyű Pfibik. Egyszer három szomszédos fiatal lovagot, testvéreket, vettetett a tömlöczbe. Az ifjaknak a szörnyű helyzet borzalmától eleinte a szavuk is elállt; végre eszméletükkel a hangjuk is megtérvén, imádsághoz folyamodtak és segítségért rimánkodtak. Mind hasztalan. Emberi segítséget hiába vártak. Istené is távol volt még tőlük. Ekkor arra a kétségbeesett gondolatra vetemedtek, hogy az ördöghöz folya- modnak s általa szabadittatják meg magukat. A sátán — természetesen illő haszonért — mindjárt kész is volt rajtuk segíteni. Halk dörrenés hallatszott, s megjelent a pokol nagy szarvú, tűz szemű fejedelme, így szólván hozzájuk: „Ha egyiketek a másik kettőért feláldozza magát s velem jő a pokolba, megszabadítlak benneteket!" A három testvér előbb meghökkent, de aztán a szörnyű hely s kivált az éhhalálnak reájuk váró kínjai megtörték habozá- sukat, s elfogadták a föltételt. Mindjárt sorsot is vetettek, hogy melyikük legyen a másik kettő szabadúlásának a díja. A sors a legifjabbra, János lovagra esett, a ki hamarosan elbúcsúzván bátyjaitól, a sátánnak át is engedte magát. „Jól van", — szólt kajánúl nevetve a gonosz, — „s most hozzá láthatunk a dologhoz!" Egy intésébe került csak, s a tömlöcz falai meg- nyíltak, és ifjaink künn voltak a szabad ég alatt. Térdre borúltak, hogy hálát rebegjenek megszabadúlásukért, a sátán pedig fülön ragadta a maga zálogát s fölszállt vele a levegőbe. János lovag azonban ott hangosan jajveszékelve megemlékezett a választott védszentjéről, Szent Lénártról. S ime, nem is hiába, mert a szent csakugyan megjelent s hatalmas ostorával addig ütlegelte a gonoszt, míg az zsákmányát el nem eresztette. A kisértő mindössze azzal kártalanította magát veszteségeért, hogy jól pofon teremtette János lovagot, mielőtt a körmei közül kiadta volna. A pofontól három zápfoga esett ki