Seite - 603 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország I (2), Band 14/2

603 A felsh szász nyelvjárást a szűk ejtésű magánhangzók jellemzik. Kettős magánhangzója csak kevés van : ei, au s egy másodlagos ou, továbbá egy gyenge /-vei toldott * (é); de ezek az egyszerű magánhangzók nagy többsége mögött feltűnően háttérbe szorulnak. Az egyszerűek közt pedig az a, e és tehát a magas hangok az uralkodók. Ez által e nyelvjárás bizonyos élénk- séget, fürgeséget nyer, a mi jól illik ez iparűző szorgalmas népesség eleven, serénykedő jelleméhez. Az épen maradt előtagok mellett lekopott szóvégek jambusi lejtést adnak e nyelvjárásnak. Az ei helyett ejtett hangok szerint, a mennyiben az t. i. régi ei-nek felel meg, e nyelvjárási terület három fő vidékre oszlik a szerint, a mint a, e, vagy el pótolja. Az első hang a tulajdon- képeni Érczhegységben Graslitztól Katharinabergig, innen pedig Brüxön át a nyelvhatárig s attól nyugatra otthonos. Ez a jellemző a hangú ejtés a frank, még pedig első sorban a vogtlandi nyelvjárástól a tulajdonképeni (tiszta) felső szászhoz mintegy átmenetül szolgál, miért is az imént körülírt területet átmenetinek lehet venni. A felső Érczhegység mentén honos tájszólás, minthogy benne au, ä, e és gyakran r előtti o helyett is tiszta a hallható, valósággal dúskál az a hangban. A mint a hegységből a síkföldre szállunk alá, az a bősége is csökken, jóllehet még a saazi vidéken is elég az a hang. Itt, kivált a félig városias beszédben a tájszólás már közelebb jár az irodalmi nyelvhez, mely különben maga sem egyéb a felső szásznak egy árnyalatánál. A hegységben hallható gieh~, schie~, gruss, stb. helyébe gehT, schee \ gross lép. Hangtanilag minden lényegesb eltérés nélkül uralkodik Graslitztól Katharinabergig a hegyvidéki tájszólás, az utóbbi közelében azonban mély bevágás, valóságos néprajzi határvonal, szeli át a területet. Sebastiansbergtől, Kommotautól és Postelbergtől nyugatra a när (ner, ?iar, na, no = nur), Katharinabergtől és Brüxtől keletre pedig az ock ejtésű népesség lakik. Ez az ock, ocke az ismertető jele az igazi felső szásznak és sziléziainak; a meddig a när és ennek kopottabb alakjai hallhatók, ott még kissé a frank és bajor beszédmód felé hajlik a nyelvjárás. Ha Görkau és Brüx felől Teplitz vidékére megyünk, többé már nem azt halljuk, hogy drhame bei (Tu Klanen (otthon a kicsikéknél), hanem ezt: derheeme bei Kleenen. Ezzel az *-vel találkozunk innentől egész Aussigon, Bensenen át föl Schönlindéig. Böhmisch-Kamnitzig még az a is megáll régi au helyében. De az Elbe kilépésétől Kreibitzig már och, Oge, Trom hallható auch, Auge, Traum helyett. A Polzen folyó s ennek torkolatán túl az Elbe még néhány más hangra nézve is határúi tekinthető; nyugatra még nain 76*